
A Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Ștefan Dimitriu támogatja az Országos Szövetség Románia Haladásáért javaslatát, mely szerint meg kellene adózni a 450 000 eurónál nagyobb vagyonokat.
2010. augusztus 25., 09:312010. augusztus 25., 09:31
2010. augusztus 25., 13:592010. augusztus 25., 13:59
A Románia Haladásáért Szövetség hétfőn aláírásgyűjtést indított az ügyben. Az ország a megszorítások korát éli, ezért szükség van ilyesfajta határozatokra – emelte ki Dimitriu. Hozzátette: a határozat három évig lenne érvényben, ennyi idő alatt ugyanis kilábalhatunk a válságból. Az országban 300 000 ember van, akinek vagyona meghaladja a 450 000 eurót. Évi 1%-os adóval egymilliárd euró bevételre tehetne szert az ország, ami megmenthetné a nyugdíjakat – írja a paprikaradio.ro. A javaslat parlamenti jóváhagyásra vár.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
szóljon hozzá!