Szülőföldön magyarul: keddtől igényelhető a támogatás

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Keddtől igényelhetők a Szülőföldön magyarul program keretében a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járó gyermekek és a magyar képzésben részesülő egyetemisták számára nyújtott támogatások.

R. Kiss Edit

2015. március 09., 19:192015. március 09., 19:19

2015. március 09., 20:172015. március 09., 20:17

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közzétette a Szülőföldön magyarul program 2014-2015-ös tanévre szóló felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás, illetve a hallgatói támogatás igénylésére. A magyar kormány által a határon túli magyar nyelvű oktatásban részt vevők támogatására működtetett programban április 24-éig lehet benyújtani az igényléseket.

A program romániai lebonyolítója továbbra is a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), amely az igénylések összegyűjtését, ellenőrzését, döntésre való felterjesztését végzi. A szervezet elnöke, Burus-Siklódi Botond hétfőn Csíkszeredában sajtótájékoztatón közölte, ebben az évben a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás értéke 17 200 forintnak megfelelő lej, a hallgatói támogatásé pedig továbbra is 2800 forintnak megfelelő lej. Amint az ismeretes, eddig 22 400 forintnak megfelelő lejnyi nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást hirdettek meg, de mivel a túlzottdeficit-eljárás elkerülése érdekében csökkentették a magyarországi kormányzati kiadásokat, az elmúlt két évben 17 200 forintnak megfelelő támogatást, 235 lejt fizettek. Idén már eleve erre az összegre hirdették meg az igénylési lehetőséget, ez az, ami biztosan kifizethető – közölte az RMPSZ elnöke.

Az eddig használt, saját fejlesztésű program helyett ettől az évtől a romániai igénylések feldolgozását is a magyarországi nemzeti informatikai rendszer keretében végzik – jelentette be Burus-Siklódi Botond. A nemrég elhunyt Márton Zoltán helyett Bartolf Hedvig korábbi Hargita megyei főtanfelügyelő végzi ezentúl az RMPSZ részéről a Szülőföldön magyarul program irányítását.

Az RMPSZ eljuttatta területi szervezeteihez a Szülőföldön magyarul program támogatásainak igényléséhez szükséges iratcsomagokat, ezt már osztják is az iskolákban. A csomagok válaszborítékban űrlapot, kitöltési útmutatót tartalmaznak. A szervezet vezetősége idén levelet is küldött az iskolák igazgatóinak, illetve a vegyes tannyelvű iskolák magyar tagozatait vezetőknek, amelyekben arra kérték őket, használják ki a magyar kormány által biztosított támogatást arra, hogy növeljék a gyermekek iskolai foglalkozásokon való részvételét, ösztönözzék a magyar csoportokban, osztályokban való megmaradást.

Burus-Siklódi a határidő betartására szólította fel az igénylőket, az informatikai program ugyanis nem teszi lehetővé az április 24. utáni postai bélyegzővel feladott igénylések elfogadását. A támogatásokat az ősz folyamán fizetik majd ki, amint azonban erre rámutattak, ahogy az igénylések elbírálását, így a kifizetéseket is – az OTP Románia Bankon keresztül – a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. végzi. Mint mondta, az elmúlt években 157-158 ezer óvodás és diák számára igényelték a támogatást, ennek alapján idén is 155-160 ezer közötti támogatandó gyermekre számítanak.

Március 16-ig még fel lehet venni a pénzt
Vannak még olyan szülők, akik bár igényelték a Szülőföldön magyarul program tavalyi kiírása keretében a támogatást és meg is ítélték nekik ezt, eddig nem érvényesítették az OTP Románia Banknál számukra nyitott számlát, ezért nem tudják nekik a támogatást átutalni. Az érintettek – országos szinten mintegy kétszáz szülő – március 16-áig jelentkezhetnek még a banknál, ezt követően visszautalják az államkasszába a fel nem vett támogatási összeget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés