Sztrádaépítés: változó prioritások brüsszeli nyomásra

Brüsszeli nyomásra változtatott infrastrukturális fejlesztési stratégiáján a Ponta-kormány – a Hotnews.ro hírportál birtokába jutott információk értelmében az Európai Bizottság azt kérte, hogy a Nagyszebent a Dacia autógyárnak otthont adó Piteşti-tel összekötő autópálya élvezze a fő prioritást, miközben az eredeti master planban még a Bákó–Paşcani-sztráda állt az első helyen.

Bálint Eszter

2015. április 12., 15:312015. április 12., 15:31

A friss bukaresti ígéretek szerint az építési munkálatok még 2017-ben elrajtolnak, s legtöbb három év alatt el is készülnek. Amint arról több ízben is írtunk, a Daciát gyártó Renault csoport vezetői rendszeresen bírálták a román kormányt, amiért Piteşti-et elkerülik a sztrádák, ráadásul a master plan első verziójában nem is autópályaként, hanem gyorsforgalmi útként szerepelt a Szebenbe vezető aszfaltcsík.

Végül sikerült elérni, hogy mégis sztrádaként határozzák meg az útszakaszt, most pedig a prioritáslistán is az első helyre került a projekt. Az autópálya egyébként jelenleg a megvalósíthatósági tanulmány elkészítési szakaszában van, a haladást azonban az óvások gátolják. Az eredeti tervek szerint a sztráda hossza 120 kilométer lenne, megépítése pedig várhatóan 1,5 milliárd euróba kerülne.

A Paşcani–Bákó-autópálya a második helyre csúszott, a prioritást élvező projektek lajstromában pedig ott találjuk még a Szeben–Brassó-, a Brassó–Ploieşti-, a Kolozsvár–Bors- és a Piteşti–Craiova-aszfaltcsíkot. A közeljövő prioritásai közül a kiszivárgott információk szerint eltűnt a Brassó–Bákó-sztráda.

A master planban szereplő projekteket a kormány európai uniós forrásokból, költségvetési tételekből és hitelekből kívánja megvalósítani. A 2020-ig megvalósítandó tervek értéke eléri a 12,6 milliárd eurót, ebből 7 milliárd eurót készülnek kölcsönből finanszírozni.

A terveket a közlekedési tárca már korábban eljuttatta Brüsszelbe, az Európai Bizottság által kért módosításokat tartalmazó stratégia pedig a Hotnews értesülései szerint már csak a pénzügyminisztérium jóváhagyására vár.

Mint ismeretes, az erdélyiek és a partiumiak az észak-erdélyi autópálya megépítését várják a leginkább, ami az eredeti tervek szerint a román–magyar határon levő Borsot Brassóval kapcsolná össze. Ennek megépítésére a bukaresti hatóságok 2003-ban kötöttek szerződést az amerikai Bechtel vállalattal, de miután több mint 10 év alatt csak 52 kilométer épült meg, Bukarest 2013-ban felbontotta a szerződést az amerikaiakkal, a román hatóságok pedig újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra.

Jelenleg a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométeres szakaszon lehet közlekedni. Jelenleg építés alatt áll a Gyalu és Magyarnádas közötti mintegy 8,7 kilométeres szakasz is, amely lehetővé teszi, hogy a Szatmárnémeti–Kolozsvár-országútról is fel lehessen jutni az autópályára.

Ugyanakkor a napokban jelentették be, hogy román és spanyol cégek konzorciuma fejezheti be az észak-erdélyi autópályának a Borstól Berettyószéplakig terjedő 60 kilométeres szakaszát, s év elején jelentették be azoknak a konzorciumoknak a nevét, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti öt szakaszát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés