Szennyes pelenkákkal tiltakoztak az édesanyák

Bukarestben hétfőn délben több száz anyuka tüntetett a gyermeknevelési járandóság csökkentése ellen. Nem mindennapi tiltakozási formát választottak, hisz utalva a kormány szennyes politikájára, a gyerekeik bepiszkolt pelenkájával vonultak a munkaügyi minisztérium főépülete elé.

Szőcs Lóránt

2010. május 17., 17:292010. május 17., 17:29

Galéria
Előzőleg egy 21 000 aláírással jegyzett óvást fogalmaztak meg a juttatás csökkenésére vonatkozó jogszabály visszavonása érdekében, melyet benyújtottak a munkaügyi tárcához.

Az édesanyák úgy tartják, hogy a gyerekjárandóság, a fizetések és nyugdíjak csökkentése helyett a honatyák öt számjegyű bérét kéne megkurtítani, valamint a kormány „takarítást kellene végezzen az állami intézmények és cégek körében, amelyeket többnyire politikai klientúrára és rokonizmusra épülnek”.

A gyerekjárandóság 25 százalékos csökkentését június 1-jétől szeretné érvénybe léptetni a jelenlegi kormány. Az utolsó ledolgozott tizenkét hó átlagának 85 százaléka helyett mindössze 63,75 százalékot látnának elő a kismamák számára. A 600 lejes alsó, illetve a 4000 lejes felső határokat nem változtatják.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Romániában a legmagasabb a túlzsúfolt lakásban élők aránya az unióban

Tavaly az uniós polgárok 16,9 százaléka élt túlzsúfolt lakásokban, ami enyhe csökkenést jelent a 2023-ban jegyzett 18,1 százalékhoz képest – derül ki az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.

Romániában a legmagasabb a túlzsúfolt lakásban élők aránya az unióban
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Ennyi dokumentumot bocsátott ki online a kataszteri hivatal idén

Az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI) 2025 júniusa és novembere között 520 886 online iratot bocsátott ki ingyenesen az ingatlan- és telektulajdonosoknak a Myeterra.ancpi.ro platformon keresztül.

Ennyi dokumentumot bocsátott ki online a kataszteri hivatal idén
2025. december 22., hétfő

Kibertámadás érte a román vízügyi igazgatóságot, a hackerek váltságdíjat követelnek

Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) vasárnap este figyelmeztetett, hogy ransomware típusú kibertámadás történt a román vízügyi igazgatóság több intézménye és szervere, valamint az ország 11 területi vízügyi igazgatósága közül 10 ellen.

Kibertámadás érte a román vízügyi igazgatóságot, a hackerek váltságdíjat követelnek
2025. december 22., hétfő

Elfújja a szél?

A decemberi fordulat utáni első napokban itthon hokibotokkal védték a terroristáktól a tömbház udvarát a férfiak, pontos beosztás alapján, amelyet mindenki igyekezett betartani.

Elfújja a szél?
Elfújja a szél?
2025. december 22., hétfő

Elfújja a szél?

Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Nicușor Dan referendumot kezdeményez a bírák és ügyészek körében, az ellenzék az államfő felfüggesztését kéri

„Referendumot” kezdeményez Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek körében szakmai szervezetük, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működéséről, felvetését azonban ellenzéki képviselők egy csoportja alkotmányellenesnek tartja.

Nicușor Dan referendumot kezdeményez a bírák és ügyészek körében, az ellenzék az államfő felfüggesztését kéri
2025. december 21., vasárnap

Néma, gyertyafényes kiállás a ditrói kórházért

Néma kiállás a ditrói kórházért – ezzel a mottóval hívták az embereket vasárnap délutánra a helyi plébániához. A kórházépület tulajdonosa, a katolikus egyház igényeit a használó intézmény nem tudja teljesíteni, ezért a kórházat bezárták.

Néma, gyertyafényes kiállás a ditrói kórházért
2025. december 21., vasárnap

Augusztusban folytatódik a Száz év magány sorozatadaptációja

Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.

Augusztusban folytatódik a Száz év magány sorozatadaptációja
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Harminchat év szabadság után itt tart Románia

Nicușor Dan államelnök vasárnap koszorút helyezett el az 1989-es forradalom hőseinek fővárosi emlékművénél. Ilie Bolojan kormányfő pedig üzenetet tett közzé.

Harminchat év szabadság után itt tart Románia
2025. december 21., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap

Két enyhe földrengés következett be vasárnap reggel Buzău megyében Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.

Két földrengés is volt vasárnap
Két földrengés is volt vasárnap
2025. december 21., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap

2025. december 21., vasárnap

Lebilincselő olvasmányok, amelyekkel ráhangolódhatunk a karácsonyra

Varázslatos mesék a gyerekeknek, megható szerelmi történetek és izgalmas krimik a felnőtteknek – az ünnepi időszakban számos tematikus olvasmány közül válogathatunk. Összeállításunkban a székelyföldi könyvtárak karácsonyi ajánlójából mazsolázunk.

Lebilincselő olvasmányok, amelyekkel ráhangolódhatunk a karácsonyra
Hirdetés