
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Elfogadja a képviselőház keddi ülésén azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a játéktermek működtetését a 15 ezer fősnél kisebb településeken – jelentette be az alsóház ügyvivő házelnöke.
2024. április 09., 12:342024. április 09., 12:34
Alfred Simonis szerint a gyorsított eljárás keretében a plenáris üléssel egy időben összehívja a négy illetékes szakbizottságot, hogy vitassák meg és véleményezzék a tervezetet, amelyről még a nap folyamán szavaz a plénum is.
– fogalmazott.
A politikus hozzátette: a tervezet értelmében
„Ez az iparág sok rosszat tesz Romániának, sorsokat, családokat tesz tönkre, szakít szét, emberek halnak meg egyesek kapzsisága miatt” – mondta.
Rámutatott, az iparág a legjobb ügyvédekkel és szakemberekkel dolgozik, ezért a törvénynek kifogástalannak kell lennie.
„Megbizonyosodtunk róla, hogy amiről ma dönteni fogunk, megtámadhatatlan” – szögezte le. Simonis szerint
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
1 hozzászólás