
Bizonytalanná válhat a belpolitikai helyzet Romániában a vasárnapi parlamenti választások következtében, a legjobb eredményt elérő Szociálliberális Unión (USL) belül is konfliktusokra lehet számítani – hangzott el a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) és a Magyar Külügyi Intézet (MKI) által Budapesten hétfőn rendezett beszélgetésen.
2012. december 10., 18:472012. december 10., 18:47
2012. december 10., 19:062012. december 10., 19:06
Pászkán Zsolt politikai elemző azt mondta, Románia „permanens kampányban él” már csaknem tíz éve, sok választást tartottak az elmúlt években, ami kimerítette az anyagi és a szellemi forrásokat, továbbá az emberek türelmét is. Már a korábbi, helyhatósági választások alkalmával is az látszott, az USL a győzelmét úgy élte meg, hogy az emberek elkötelezetten támogatják, pedig csak kevésbé büntették őket, mint a jobboldali pártokat – fogalmazott. Hozzátette: most ugyanez a helyzet állt elő. Emlékeztetett, a jobboldal a kampányban elfáradt, és nem látta be, hogy pozitív kampánnyal nem nyerhet. Úgy vélte, a kampányban az USL semmi újat nem tudott mondani a választóknak. A várható következményeket illetően úgy fogalmazott, a pártok között és a pártokon belül is várhatók konfliktusok, az USL-ben például már most is felmerültek feszültségek. „A vita, amely az RMDSZ esetleges kormánykoalícióba vonása miatt alakult ki, valószínűleg már az USL-n belüli konfliktus első fordulója volt: Victor Ponta kormányfő, az USL társelnöke „beintett” párttársainak” – közölte. Hozzáfűzte, elképzelhető, hogy Victor Ponta nem tölti ki a négyéves mandátumát. A szakértő arról is beszélt, hogy Románia és Szlovákia informálisan egyeztethet kisebbségi kérdésekről, a két ország kormányzó pártjai egy politikai családhoz tartoznak, és a magyar külpolitikának jobban oda kell figyelnie a magyar kisebbségek helyzetére ezekben az országokban.
Zákonyi Botond, az MKI igazgatója úgy látja, nem kell előrehozott választásokra számítani Romániában. „A magyarellenes kijelentések az USL egyes képviselőitől sem állnak távol, ami nem lehet jó hatással a magyar-román kapcsolatokra, és várhatóan a következő négy évben is lesznek olyan ügyek, amelyek nehezíthetik a két ország együttműködését” – mondta. Kitért arra is, hogy a két ország tíz éve stratégiai partnerségi megállapodást kötött, és sok területen – például uniós kérdésekben – hatékonyan együttműködhetnek, kooperációjuk már eddig is több eredményt hozott, és ezt immár Bukarestben is felismerték. Zákonyi Botond arról is beszélt, hogy a vasárnapi választás mérföldkövet jelent abból a szempontból, hogy vége a „Băsescu-korszaknak”, a voksolás az államfő ellenzékének elsöprő sikerét hozta. Az elnök azonban marad a hivatalában, mert Victor Pontának is kényelmesebb egy meggyengült, mandátuma végén járó államfő, mintha a saját táborából kellene kiemelnie valakit a posztra. Illyés Gergely, az NPKI kutatója rámutatott, a nyári helyhatósági választásokon az RMDSZ sokkal jobb eredményt ért el, mint a másik két magyar párt, ezért nem érezte szükségét annak, hogy együttműködjön velük a parlamenti választásokra készülve. Az RMDSZ a kampányban azt hirdette, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) indulása, a két párt versengése gyengíti a magyarság érdekeit, az EMNP azonban lehetségesnek tartotta, hogy bejut a parlamentbe, így a versenyt is vállalta. Az eredményekkel kapcsolatban hangsúlyozta, a magyarlakta területek voksait még nem összesítették teljesen, ezért elképzelhető, hogy mindkét párt végeredménye a jelenlegi számoknál kedvezőbben alakulhat. Ugyanakkor az már most világosan látszik, hogy nagyon alacsony volt a részvételi arány ezeken a területeken, és ezt szerinte hiba lenne csak az időjárásra fogni. Megjegyezte, szerény eredménye ellenére az EMNP „nem hal el”, megmarad a politikai térképen.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
szóljon hozzá!