
Silvia Vlăsceanu szerint egy idő után csak azokat kellene támogassa az állam, akik nem tudják megfizetni a fűtést. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Az energiaárak emelkedését korlátozó és kompenzáló rendszert „egy adott pillanatban” ki kell vezetni, mert nem szorul az összes fogyasztó állami segítségre – jelentette ki az Agerpresnek adott interjúban a Villamosenergia-termelők Szövetségének (HENRO) ügyvezető igazgatója.
2023. december 17., 12:062023. december 17., 12:06
Silvia Vlăsceanu reményét fejezte ki, hogy
Az ügyvezető igazgató kifejtette, hogy energiaszektort mindig is szívesen terhelte nagy adókkal az állam. Ennek a magyarázata szerinte az, hogy ebben az ágazatban „szem előtt lévő”, nagy cégek tevékenykednek.
– magyarázta.
A központosított villamosenergia-beszerzési mechanizmussal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy még mindig az állami tulajdonú vállalatok vannak túlsúlyban, és a hosszú távú szerződések megkötéséhez kiszámíthatóságra van szükség.
Ugyanakkor Silvia Vlăsceanu meggyőződését fejezte ki, hogy a kis moduláris reaktorok technológiája a következő években erősen be fog törni a piacra, mert sokan arra a következtetésre jutnak majd, hogy hasznos, ha a villamos energia és a hő egyaránt rendelkezésre áll, de a villamosenergia-ellátás biztonsága is megvalósul.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!