
Lobbitevékenysége erősítésével próbálja leszerelni Románia a schengeni övezetbe való felvételét hátráltató holland és német ellenkezést – derült ki Titus Corlăţean külügyminiszter egyik rádióinterjújából.
2013. január 16., 17:252013. január 16., 17:25
Corlăţean elmondta: azt kérte a kétkamarás bukaresti parlament házelnökeitől, hogy sürgősen kezdeményezzék baráti csoportok megalakítását a holland és a német törvényhozás tagjaival, amelyek lobbitevékenységükkel elősegíthetik az ország csatlakozását a határellenőrzés nélküli schengeni övezethez. A külügyminiszter telefonon kért találkozót Frans Timmermans holland külügyminisztertől, akit a román helyzet jó ismerőjeként, az ország uniós csatlakozása korábbi támogatójaként jellemzett.
„Két lehetőség jött szóba: vagy egy bukaresti külügyminiszteri találkozó, amelyre a holland kollégát jelentős gazdasági küldöttség is elkísérné, hiszen ne feledjük, hogy Hollandia a legnagyobb külföldi befektető Romániában, vagy én utaznék Hágába” – mondta Corlăţean. Hozzátette: reményei szerint az idén megoldódik Románia schengeni csatlakozásának problémája.
A román hatóságok több ízben jelezték, hogy álláspontjuk szerint az ország teljesítette a határellenőrzés nélküli övezetbe való belépés feltételeit, a csatlakozást hátráltató holland és német ellenkezést pedig Hága és Berlin belpolitikai megfontolásainak tulajdonítják.
Bukarest arra számít, hogy az Európai Unió belügyminisztereinek márciusi találkozóján döntés születik Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról, oly módon, hogy márciusban a légi és vízi, 2013 végén pedig a szárazföldi közlekedésben is megvalósul a két ország beépülése a szabad mozgást biztosító térségbe.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!