
Magyar nyelven is elérhetőek május 30-ától az Euronews nevű páneurópai hírcsatorna műsorai, a romániai UPC kábeltelevízió digitális csomagjában pedig nézői kérésnek eleget téve néhány napja szintén beállítható a magyar hangsáv, tudtuk meg a szolgáltató ügyfélszolgálatán.
2013. június 16., 13:462013. június 16., 13:46
2013. június 16., 13:562013. június 16., 13:56
A magyar az Euronews 13. nyelven sugárzott adása, amelynek teljes tartalmát a csatorna által foglalkoztatott magyar szerkesztőség állítja elő. A magyar csatorna előtt decemberben startolt a görög adás, szintén az adott ország fővárosában működő szerkesztőséggel. A Budapesten készülő magyar nyelvű tartalmat a többi adáshoz hasonlóan a lyoni központból sugározzák.
A magyar stáb a sikeres indulás érdekében egyelőre még a franciaországi Lyonban dolgozik a többi stábbal együtt, és az év utolsó negyedévében költözik majd át a Euronews magyarországi irodájába, amely Budapest belvárosában nyílik majd meg, írta a 168óra.hu.
A Euronews magyar struktúrája százszázalékosan a Euronews leányvállalata, amely harminc főt foglalkoztat, köztük húsz újságírót, akik Budapesten, Lyonban és Brüsszelben dolgoznak majd Kert Attila, a TV2 és az MTV egykori hírigazgatója irányításával.
A magyar adás elindítását a görög nyelvű csatornához hasonlóan anyagilag az Európai Bizottság támogatta.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!