
Románia csak 1,8 százalékot, azaz 83 millió eurót hívott le az EU infrastruktúrafejlesztésre szánt 4,6 milliárd eurós alapjából, de a közlekedési minisztérium a jövőben 1,6 milliárd euróra kötne szerződést Eusebiu Pistru államtitkár szerint.
2010. november 29., 14:132010. november 29., 14:13
2010. december 07., 13:432010. december 07., 13:43
Pistru hétfőn egy, infrastruktúráról, városfejlesztésről és építészetről szóló konferencián fejtette ki, hogy a tárca 2011-es költségvetésében jelentősebb összegek szerepelnek majd az európai projektek társfinanszírozására. „Jövőben jóval több pályázatot nyújtunk be, és arra számítunk, hogy sikerül lehívnunk 1,6 milliárd eurót” – emelte ki az államtitkár. Kifejtette, Románia lekéste a kezdeteket, és két évig nem hívott le európai pénzeket infrastruktúrafejlesztésre.
Anca Boagiu közlekedési miniszter szeptemberben nyilatkozta, hogy a tárca viszonya az Európai Bizottsággal (EB) az elmúlt években „kissé feszült” volt, ezzel magyarázható, hogy infrastruktúrára alig hívtak le EU-s alapokat. Hozzátette, folytatja a párbeszédet az EU hivatalosságaival, megpróbálnak megoldást keresni a lehívási folyamatban keletkezett zárlat feloldására. 2013-ig Románia 4,6 milliárd eurót hívhat le az EU Közlekedési Operatív Programjában.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
szóljon hozzá!