Fotó: Telegram/Jevgenyij Prigozsin
Sajtóinformációk szerint repülőgép-balesetben meghalt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport alapítója.
2023. augusztus 23., 21:042023. augusztus 23., 21:04
2023. augusztus 23., 21:172023. augusztus 23., 21:17
Az orosz hatóságok szerint a zsoldos-vezér szerepelt annak a repülőgépnek az utaslistáján, amely Moszkvából Szentpétervárra tartott, amikor lezuhant. Az első információk szerint a gép hét utasa és a három fős személyzet is életét vesztette – írja a nemzetközi sajtóinformációkra hivatkozva a hirado.hu.
Az orosz Szövetségi Légi Szállítási Ügynökség (Roszaviacija) vizsgálatot indított az Embraer repülőgép lezuhanása ügyében, amely szerdán történt a Tveri területen – közölte közleményében az ügynökség. Hozzátették:
– írja a TASZSZ orosz állami hírügynöksége.
Mint ismert, a Wagner-csoport tevékenyen részt vett az Ukrajna elleni háborúban, többek között Bahmut elfoglalásában is. Prigozsin többször is kritizálta a moszkvai hadvezetést. Júniusban sikertelen államcsínyt hajtott végre, majd Fehéroroszországban bujkált. A baleset körülményeit egyelőre vizsgálják.
Hatósági felügyelet alá helyezték pénteken a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály község polgármesterét, alpolgármesterét, a polgármesteri hivatal titkárát és egy leendő helyi tanácsost.
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy indoklással ellátott véleményt küld a román kormánynak, amiért nem alkalmazza helyesen a hulladéklerakókról szóló 1999/31/EK irányelvet és a hulladékokról szóló 2008/98/EK direktívát.
Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken informális megbeszélést tart magyar hivatali kollégájával, Orbán Viktorral – közölték csütörtökön hivatalos források.
Magyarország és Románia közlekedési megállapodást írt alá, amelynek értelmében megkezdik a Szeged és Temesvár közötti vasútvonal építésének előkészületeit, valamint 2027-ig újabb határátkelőhelyet létesítenek.
Elsőként a román piacra lép be a Gránit Bank, amely várhatóan még a harmadik negyedévétől első magyarországi bankként nyújt majd határon átnyúló, úgynevezett cross border szolgáltatást.
A végleges tanári állásokra kiírt versenyvizsgán részt vevő személyek 41,9 százaléka, azaz 11 928 jelentkező kapott 7-est vagy annál nagyobb jegyet; 74-en tízesre vizsgáztak – derül ki a tanügyminisztérium által kedden közzétett eredményekből.
Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába.
Több mellkasi és lábsérüléssel került a besztercei kórházba az a férfi, akit hétfő délután medve támadt meg a Beszterce-Naszód megyei Sajószentiván közelében.
Ha egy tanár végleges kinevezést kap egy iskolában, akkor az első tanévben nem helyezhető el onnan, ott marad egy évig – idézte Ligia Deca oktatásügyi miniszter nyilatkozatát az Edupedu.ro oktatási szakportál.
Arad megye két fő határátkelőhelye - a nagylaki országúti és az autópálya-határátkelő – a belépő és kilépő oldalon egyaránt nagyon zsúfolt hétfőn, a várakozás a határellenőrzésre akár egy órát is tarthat – közölték a határrendészet képviselői.