
Több nőt is bántalmaznak naponta, még akkor is, ha távoltartási végzés van érvényben a két fél között. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Több mint ezer olyan esetet jegyeztek tavaly, amikor megszegték a távolságtartási végzést – tájékoztat közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság, hozzátéve, hogy mindegyik ügyben bűnvádi eljárás indult.
2018. január 30., 18:102018. január 30., 18:10
2018. január 30., 18:122018. január 30., 18:12
Az idézett forrás szerint összesen 1011 ilyen esetet regisztráltak, 650 eset városi, míg 361 vidéki környezetben történt – számol be az Agerpres.
Kedden a nők elleni erőszak megelőzéséért és visszaszorításáért küzdő 25 civil szervezet levélben fordult Viorica Dăncilă kormányfőhöz, kérve, hogy mielőbb hozzák összhangba a hazai törvényeket az Isztambuli Szerződéssel.
A Filia Központ arról számolt be a hírügynökségnek, hogy
– olvasható a levélben.
A civil szervezetek emlékeztetnek, hogy a távoltartási végzésre vonatkozó jogszabályt 2012-ben fogadták el, de
Ezzel kapcsolatban csak körleveleket adott ki az országos rendőrség. A levél aláírói elektronikus karkötők kötelezővé tételében látják a távoltartási végzések valós betartatásának lehetőségét.
A civil szervezetek szerint
A kormányfőnek címzett levelet a nők elleni erőszak megelőzésére és visszaszorítására létrejött hálózat (VIF-hálózat) tagszervezetei szövegezték meg, és 63 civil szervezet csatlakozott hozzá.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
szóljon hozzá!