A kormányzó Szociálliberális Unió (USL) azzal a javaslattal állt elő, hogy fél évvel hozzák előre az államelnök-választást, és 2014 decembere helyett a jövő év nyarán tartsák meg.
2013. január 23., 17:212013. január 23., 17:21
Victor Ponta miniszterelnök szerdán elmondta: közölte már ezt a javaslatát az államfővel, aki nem adott választ. Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke elmondta, kedd este Ponta, Băsescu és ő hármasban találkoztak, a kormányfő ott vetette fel az előrehozatal kérdését. Bogdan Oprea, az elnöki hivatal szóvivője szerdán közölte: Băsescunak nincs álláspontja az ügyben.
Az USL azzal érvel, hogy 2014 májusában európai parlamenti választások lesznek, és azért, hogy Románia ne töltsön megint egy teljes évet választási kampányban, az elnökválasztást is májusban vagy júniusban kellene megtartani. „A választási kampány időszakának lerövidítése hasznos lehet a román gazdaság stabilitása szempontjából is” – érvelt Victor Ponta kormányfő. Szerinte alkotmányos megoldást kell találni erre a kérdésre például úgy, hogy a nyári választásokon diadalmaskodó államelnök csak decemberben foglalja el a tisztséget, amikor lejár Băsescunak a jelenlegi ötéves mandátuma, ami „4-5 hónapos átmeneti időszakot” jelentene Ponta szerint.
A Băsescut támogató ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) szerint alkotmányos akadálya van ennek a javaslatnak. Emil Boc volt miniszterelnök, kolozsvári polgármester szerint hallatlan lenne, hogy „hét hónapon keresztül”, májustól decemberig két államfője legyen egy országnak. Mint mondta, az USL be akarja biztosítani magának az elnöki tisztséget, amelynek várományosa Antonescu. Boc szerint a kétharmados többséggel kormányzó szövetség úgy akarja megvalósítani ezt a célját, hogy az alkotmánymódosításkor bevezetik az államfő parlament általi megválasztását, vagy megpróbálkoznak az elnökválasztás előre hozatalával.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!