
Kölcsönös sértegetések közepette vetett véget a román miniszterelnök az államfővel másfél évvel ezelőtt kötött intézményi együttműködési megállapodásnak.
2014. augusztus 07., 18:312014. augusztus 07., 18:31
A köznyelvbe politikai társbérleti egyezményként bevonult dokumentum egyoldalú felbontásáról Victor Ponta szerdán este értesítette az államelnöki hivatalt. A szociáldemokrata kormányfő azzal indokolta döntését, hogy Traian Băsescu egy nappal korábban úgy nyilatkozott: annak idején átverte Pontát a paktum aláírásával.
A jobboldali államfő a B1 hírtelevíziónak kedden adott interjúban elmondta, a 2012. decemberi parlamenti választások után „falhoz állította” a kétharmados többséget szerzett Szociálliberális Szövetség (USL), amely azt is megtehette volna, hogy szóba sem áll vele. „Igen, igen, becsaptam a miniszterelnököt. Gyengébb politikusnak bizonyult nálam, így tapasztalatlanságának köszönhetően hál’ istennek sikerült elérnem, hogy megkössük a híres paktumot” – válaszolta a hírtévé újságírójának kérdésére Traian Băsescu.
A Cotroceni-palotához eljuttatott levelében Ponta kifejti: az államfő kijelentése alapján egyértelmű, hogy Băsescu annak idején rosszhiszeműen írta alá a megállapodást, amely azonban egyoldalú felbontása után már nem fejti ki azokat a politikai és intézményi hatásokat, amelyek érdekében létrejött.
A kormányfő szerint Románia európai és amerikai partnerei számára is egyértelművé vált, hogy az államfő manipulációjának áldozatává váltak. A România Tv-nek adott nyilatkozatában a miniszterelnök egyenesen erkölcsi és politikai roncsnak, hazugnak és tolvajnak nevezte az elnököt, akinek szerinte mandátuma lejárta után „elég dolga lesz a bíróságon”.
Ponta bejelentésére Bogdan Oprea, Băsescu szóvivője úgy reagált: a kormányfő hazudik, mert az ominózus tévéműsorban nem az államfő, hanem a moderátor állította, hogy becsapta a miniszterelnököt. (Ehhez képest a műsorban Băsescu többször is helyeselte a szerkesztő megállapítását). Az elnök ugyanakkor azt javasolja a kormányfőnek, fontolja meg alaposan, hogy valóban fel akarja-e bontani az intézményi együttműködési megállapodást.
Az államfő második, kudarcot vallott felfüggesztési kísérletét és az USL elsöprő győzelmét követően szentesített paktumban egyébként a felek megerősítik, hogy fontosnak tartják Románia európai uniós és NATO-elkötelezettségét, az Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerséget, a jogállamiságot, az igazságszolgáltatás függetlenségét.
A dokumentumban arra vállalkoznak, hogy a jövőben egyeztetni fognak a fontos politikai kérdésekben és tartózkodnak egymás sértegetésétől, sőt egyes szám harmadik személyben szólítják egymást. A paktumot nem sokkal később Băsescu a kamerák kereszttüzében adta át az Európai Tanács brüsszeli értekezletén Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!