Oroszországból is lőnek az ukrán hadseregre

Oroszországból több órás tüzérségi támadások érték az elmúlt 24 órában az ukrán fegyveres erőket – közölte keddi kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 05., 20:112014. augusztus 05., 20:11

A tisztségviselő kiemelte, hogy hétfőn nehéztüzérséggel és Grad légvédelmi rakétákkal lőtték négy órán keresztül az ukrán határőröket a kelet-ukrajnai Amvroszijivka és Vaszilivka települések határában. A támadásokat az oroszországi Marfovka falu környékéről indították.

„Múlt éjjel Sztanicja Luhanszka települést három órán át lőtték aknavetőkkel orosz területről, hajnali két óra körül pedig Gyakovónál érte Oroszországból tüzérségi támadás a terrorellenes erők ottani állásait” – tette hozzá. Tájékoztatása szerint egy nap alatt három ukrán katona vesztette életét és 46-an sebesültek meg a harcokban. Közölte, hogy a szakadárok által megszállva tartott két megyeközpont, Donyeck és Luhanszk visszafoglalásának stratégiáját nem hozzák előre nyilvánosságra, jelenleg a támadás előkészítése zajlik.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint az év eleje óta mintegy 730 ezren menekültek át Ukrajnából Oroszországba a harcok elől, további 117 ezren Ukrajnán belül költöztek más településre. Utóbbiak száma az UNHCR szerint naponta 1200 fővel növekszik.

Közben a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk városa a humanitárius katasztrófa szélére sodródott: napok óta nincs áram és vezetékes víz a megyeközpont jelentős részében, szünetel a szemétszállítás, nem működnek sem a vezetékes, sem a mobiltelefonok, az internet sem érhető el.

A városi tanács keddi közlése szerint több kerületben már egy hete nincs áram, emiatt a vízszivattyúk sem működnek, így több kerületben nincs vezetékes víz sem. A rendkívül feszült helyzetben klórt sem szállítanak egy ideje Luhanszkba, így a csapvíz egyre szennyezettebbé válik, fogyasztása egyre veszélyesebb a lakosok egészségére. A luhanszki városvezetés a legalapvetőbb kommunális szolgáltatások biztosítására sem képes, megsérültek a szemétszállító járművek, emiatt szünetel a szemétszállítás a nyári hőségben, ami ökológiai katasztrófával fenyeget.

A tanács közlése szerint a csaknem félmilliós nagyváros lakóinak több mint fele, mintegy 250 ezren – főként idősek és kisgyermekes családok – nem tudják elhagyni a települést, mert vagy nincs rá pénzük, vagy nincs hová menniük. Kénytelenek ezért az állandó fegyveres összetűzések közepette a városban maradni, ahol a boltokban már fogytán vannak az élelmiszerkészletek.

A kijevi kormány előző nap felszólította a keleti országrész lakosságát, hagyja el a szakadárok kezén lévő településeket. Hétfőn a Kijev által terrorellenesnek nevezett hadművelet parancsnoksága humanitárius folyosókat jelölt ki, ezeken az útvonalakon a civil lakosok elhagyhatják a harcok sújtotta Donyeck, Horlivka és Luhanszk településeket. Felszólította a szeparatistákat, hogy szüntessék be a tüzet a kijelölt útvonalon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés