Orosz inváziótól tart Ukrajnában a NATO főtitkára

Roppant nagy a valószínűsége annak, hogy Oroszország katonailag beavatkozzék az ukrajnai konfliktusba – jelentette ki hétfőn Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

Krónika

2014. augusztus 11., 20:182014. augusztus 11., 20:18

Az észak-atlanti katonai szövetség vezetője a Reuters hírügynökségnek elmondta, semmi jele annak, hogy az orosz hadsereg visszavonta volna az ukrán határ közelében állomásozó csapatait. Rasmussen úgy vélekedett, Moszkva humanitárius misszió ürügyén akarja elindítani kelet-ukrajnai katonai akcióját, amely szerinte az ukrán hadsereggel hadban álló oroszbarát szeparatisták megmentését célozná.

Közben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az AFP-nek elmondta, Moszkva megállapodott arról Kijevvel, hogy a Vöröskereszt munkatársai humanitárius küldetést hajtsanak végre Ukrajna keleti régióiban. „Remélem, a Nyugat nem tesz keresztbe az egyezségnek” – fogalmazott Lavrov, nem csupán lehetségesnek, de egyenesen elengedhetetlennek nevezve az érintett lakosság humanitárius megsegítését lehetővé tévő tűzszünetet.

Hétfőn egyébként a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok harckocsival összezúztak egy trolibuszt a Luhanszk megyei Krasznodon városában. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője beszámolt arról, hogy az ukrán fegyveres erők körbezárták a Luhanszk megyei szeparatisták ellenőrzése alatt álló Krasznij Lucs városát, amely Donyeck megye határán, egy fontos közlekedési csomópontnál fekszik.

Liszenko szerint az ukrán fegyveres erők az elmúlt napokban egyszerre négy felől támadták a szeparatistákat: a megyeszékhelyeknél, Donyecknél és Luhanszknál, valamint Alcsevszk-Szahanov, illetve Torez-Sznyizsne irányában. „A terrorellenes erők éjjel-nappal folyamatosan támadják a terroristákat, hogy megakadályozzák őket erőik átcsoportosításában” –magyarázta.

Másrészt Olekszandr Zaharcsenko, a donyecki szakadárok önhatalmúlag kikiáltott „népköztársaságának miniszterelnöke” azt mondta, hogy a szakadárok hamarosan, két-három napon belül nagyszabású ellentámadásba mennek át az ukrán hadsereggel szemben.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök erre azzal válaszolt, hogy már 50 ezer főre nőtt a „terrorellenes hadműveletben” részt vevők létszáma. Ugyancsap hétfőn jelentették, hogy tüzérségi lövedék talált el egy börtönt a kelet-ukrajnai Donyeck városában vasárnap éjjel. Egy elítélt meghalt, 18 megsérült, 106 megszökött. A szigorított őrizetű börtönben a lövedék becsapódása után lázadás tört ki és 106 elítélt kihasználta a szabadulás lehetőségét. Néhányan közülük ugyanakkor hétfőn reggel visszatértek a börtönbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés