Olcsóbb üdülés? – Áfacsökkentést kérnek az utazási irodák

Akár tíz százalékkal is olcsóbbak lehetnek a bel- és külföldi nyaralások, amennyiben a kormány úgy dönt, hogy az idegenforgalom egészére kiterjeszti a 9 százalékos általános forgalmi adót (áfa/TVA) – jelentette ki a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva Alin Burcea, az Utazási Irodák Országos Egyesületének (ANAT) első alelnöke.

Krónika

2015. március 16., 16:212015. március 16., 16:21

 

Amint arról beszámoltunk, a Ponta-kabinet januártól 9 százalékosra csökkentette a turisztikai csomagok árát, az ágazatban tevékenykedők viszont már korábban azt kérték, hogy valamennyi szolgáltatásuk esetében legyen egységes az adókulcs, érvelésük szerint ez visszaszorítaná a feketepiacot, ami egyébként nagyban jellemzi az ágazatot.

A turisztikai szolgáltatók most azért lobbiznak, hogy a közvitán levő adótörvénykönyv-tervezetbe kerüljön be az általuk ért módosítás is. Mint ismeretes, a kormány jövőre csökkentené az áfát, a hús, a hal, a zöldségek, valamint a gyümölcsök esetében pedig 9 százalékos általános forgalmi adót ígérnek.

Nincs megállapodás a tej áfájáról
Nem sikerült megállapodásra jutni a tejipari termékek áfájának csökkentéséről – jelentette be hétfőn Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter, miután tárgyalt a gazdák és a feldolgozók képviselőivel. Mint mondta, tulajdonképpen egy ördögi kör alakult ki, ami miatt nem lehet konszenzust kialakítani az eladó és a felvásárló között. Szerinte ilyen körülmények között veszélyes politikai döntés lenne az áfacsökkentés.

„Az utazási irodáknak fantasztikus lenne az áfacsökkentés. A jelenlegi 24 százalékos szint igen magas, s tönkre tesz. Semmi nem marad a fejlesztésekre” – fejtette ki Alin Burcea. Mint ecsetelte, a külföldi turisták 80 százaléka az ügynökségeken keresztül érkezik az országba.

„Az üdülési csekkek a szállodáknak kedveznek. A turisztikai csomagok áfájának csökkentése a szállodáknak kedvez. Az utazási irodák áfájának a csökkentése azonban egyaránt megérződnek a bel- és külföldi üdülések árában” – érvelt a szakember.

A kormány egyébként nem zárkózik az ötlettől. Victor Ponta kormányfő csütörtökön egy turisztikai vásár megnyitóján azt mondta, az általa vezetett kabinet számításba vette az ágazat áfájának 9 százalékra történő csökkentését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés