November elején vitatják újra a nyugdíjtörvényt

Kedden a szenátus állandó bizottságának összes tagja egyetértett, hogy tartják az egységes nyugdíjrendszer törvényének újravitatása esetében az ütemtervet – nyilatkozta Ioan Chelaru, a szenátus PSD-s háznagya a vezetőség ülése után.

Szőcs Lóránt

2010. október 19., 15:282010. október 19., 15:28

2010. november 04., 15:462010. november 04., 15:46

Galéria

„Az állandó bizottság összes tagja egyetértett az előző ülésen már elfogadott ütemtervvel, ennek értelmében a munkaügyi bizottság jelentésének az összes jóváhagyással el kell készülnie október 26-ig és a Traian Băsescu által kért újraelemzésre sort kell keríteni november 2-án vagy 3-án” – emelte ki a szenátor. Kifejtette, úgy értékelték, hogy így figyelembe vették az államelnök kérését, de betartják a házszabályt is, amely értelmében 30 napon belül meg kell vitatni az újraelemzésre visszaküldött törvényt.

Ioan Chelaru aláhúzta, hogy a szenátus vezetőségének keddi ülésén tudomásul vették Traian Băsescu levelét, amelyben kérte a nyugdíjtörvény vitájának mihamarabbi napirendre tűzését és Mircea Geoană házelnök válaszát. A PDL-s szenátorok múlt héten sürgették a nyugdíjtörvény vitáját, ám a majdnem másfél órás vita után kérésükről nem szavazott a plénum.

Traian Băsescu pénteken levélben fordult Mircea Geoanăhez, a szenátus elnökéhez és kérte a nyugdíjtörvény minél gyorsabb elfogadását. Az államfő arra hivatkozik, hogy a nyugdíjtörvény elfogadását Románia vállalta az IMF-el kötött szerződésben, de szükség van rá azért is, hogy időben tudják elfogadni a 2011-es állami költségvetést és társadalombiztosítási költségvetést.

Mircea Geoană, a szenátus elnöke levélben válaszolt Traian Băsescu államelnök nyugdíjtörvény-elfogadását sürgető kérésére, leszögezte, egy ilyen jelentős jogszabálynál szükség van a parlament teljes figyelmére.

Traian Băsescu nemrég kérte a nyugdíjtörvény újraelemzését, kifogást emelet az ellen a cikkely ellen, amely egységesítette a nyugdíjkorhatárt és kérte a nők esetében csökkentsék 65 évről 63-ra. A nyugdíjtörvény esetében a szenátus az első ház, amely újravitatja a jogszabályt.

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés