
A nők parlamenti szintű képviselete a 2016-os 19,1 százalékról 2020-ra 18,5 százaléka csökkent
Fotó: Mihai Poziumschi/Agerpres
Több mint ötven civil szervezet és értelmiségi nyílt levélben sürgette a parlamentet, hogy vezessen be a nemekre vonatkozó kvótát a választási törvényben még a jövő évi voksolás előtt.
2023. október 26., 13:562023. október 26., 13:56
A Filia Központ által kezdeményezett, a Nemek Közötti Egyenlőségért Koalíció, illetve a Nők Elleni Erőszak Megelőzéséért és Megfékezéséért Hálózat által támogatott nyílt levélben – amelyet az Agerpres hírügynökség ismertetett és az MTI szemlézett – felidézték: a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) legutóbbi jelentése szerint
A felhívás szerzői támogatásukról biztosították azt a – kétkamarás parlament szenátusa által már elfogadott, képviselőházi jóváhagyásra váró – törvénytervezetet, amely kötelezné a politikai szervezeteket, hogy a parlamenti választásokon legalább minden harmadik jelöltjük nő legyen. A tervezet szerint mind a nők, mind a férfiak esetében legalább 33 százalékos részarányt kell biztosítani a jelöltlistákon, oly módon, hogy két azonos nemű jelölt után kötelező módon ellenkező nemű jelölt kell következzen.
A civilek felhívása szerint egy ilyen „cipzárszerű” megoldás nélkül, önmagában a nemi kvóta megszabása hatástalan.
Bár a 2020-as parlamenti választásokon nőtt a nők aránya a jelöltek között a 2016-os parlamenti választásokhoz képest, parlamenti szintű képviseletük a 2016-os 19,1 százalékról 18,5 százaléka csökkent, ezzel Románia a 124. helyet foglalja el a világon – állítják a levél aláírói.
A jelenlegi parlament mandátuma 2024. decemberben jár le, a parlamenti választásokat várhatóan jövő novemberben rendezik.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
1 hozzászólás