Nem vállalhatnak felelősséget a tanügyi törvényért

Az Alkotmánybíróság szerdán megállapította, hogy alkotmányos jellegű jogi konfliktus alakult ki a parlament és a kormány között, azt követően, hogy a kabinet visszavonta a szenátusból az oktatási törvényt.

Szőcs Lóránt

2010. november 03., 16:302010. november 03., 16:30

Galéria
Mircea Geoană, a szenátus elnöke kereste meg az Alkotmánybíróságot, ő jelezte az alkotmányos jellegű jogi konfliktus kialakulását. Geoană kifejtette, hogy ez a konfliktus amiatt alakult ki, mert a kormány úgy döntött, visszavonja a szenátusból az oktatási törvényt, és felelősséget vállal érte a parlament előtt.

„A Boc-kormány, egy előző reinkarnációja során 2009-ben már megtette ezt. Most egy év elteltével ugyanazzal próbálkozik” – tette hozzá, és elmondta, az Alkotmánybíróság már egyszer visszautasította a kormány felelősségvállalását az oktatási törvényért, a testület akkor kifejtette, hogy csak rendkívüli esetekben élhet a kormány ezzel a lehetőséggel. „Nem természetes, hogy a kormány újra és újra megismétli ugyanazt a hibát, mi helyes útra akarjuk terelni, s ha nem, akkor majd véglegesen megtesszük ezt a bizalmatlansági indítvánnyal” – mondotta a szenátus elnöke.

Geoană úgy értékelte, hogy az oktatási törvény szenátusból történő visszavonása „önkényes gesztus” és ez egyenlő a parlament törvényhozói szerepének felszámolásával. Időközben, október 28-án a kormány kihirdette a jogszabályt, melyért felelősséget akart vállalni.

A történelem ismétlődik, 2009. november 18-án az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a kormány által 2009. szeptember 15-én, felelősségvállalással elfogadott tanügyi törvényt. Indoklásában, akkoriban az Alkotmánybíróság rámutatott, a kormány nem vállalhat bármikor, bármilyen körülmények között felelősséget egy törvényért, mert ez a módszer egy kivételt képez a jogállamiság természetes rendjében. A bírák arra is rámutattak, hogy a kormánynak nincs abszolút joga egy törvény szerkezetének és tartalmának megállapításában, kormányprogramját alá kell rendelnie a valóság feltételeinek, ha eltekint ettől, azt jelenti, a hatalmi ágakat próbálja egymás alárendeltségébe vonni. Az Alkotmánybíróság ilyen formában akkoriban elfogadta a liberális képviselők kifogásait, akik a törvény több cikkelyét alkotmányellenesnek találták, egyebek mellett azt is, amely értelmében az iskolák igazgatói és aligazgatói nem lehetnek egyetlen politikai pártnak sem tagjai.

Később, 2010 tavaszán a kormány újabb oktatási törvényt terjesztett a parlament elé, de az a szenátusban elakadt.

Az Alkotmánybíróság döntése után, a felelősségvállalás félbeszakad

Daniel Buda, a képviselőház jogi bizottságának elnöke szerdán az Alkotmánybíróság döntése után azt nyilatkozta, hogy a felelősségvállalás folyamatát megszakítottnak tekintik. A benyújtott bizalmatlansági indítvány okafogyottá válik, a törvény megy tovább a maga útján a szenátusban. Buda a Mediafaxnak elmondta, hogy formális szempontból a felelősségvállalási procedúra nem folytatódhat.

Ecaterina Andronescu kijelentette, a szenátus oktatási bizottsága folytatja és felgyorsítja az oktatási törvény vitáját.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés