
Fotó: Kristo Robert
Cseke Attila egészségügyi miniszter kedden a parlamentben elmondta: az egészségügyi minisztérium nem tett javaslatot arra, hogy hány kórházat kell felszámolni, ezen egységek számára a Világbankkal közösen van egy ésszerűsítési programjuk.
2010. május 11., 17:512010. május 11., 17:51
2010. június 06., 19:042010. június 06., 19:04
Fotó: Kristo Robert
„Az egészségügyi minisztérium nem vetette fel és nem javasolt egy bizonyos számú kórházat felszámolásra. Van ellenben egy közös programunk a Világbankkal, amely az ésszerűbb működést célozza, és több szakasza van. Elsősorban itt van a kórházak decentralizációjáról szóló tervezet, amelyet közel egy hónappal korábban közvitára bocsátottunk, és amelyet meg kell valósítanunk, mert a hatékonyság növelését célzó intézkedés, mely ugyanakkor az önkormányzatok beavatkozását is lehetővé teszi a kórházak által nyújtott egészségügyi ellátásba” – fejtette ki az egészségügyi miniszter.
Átszervezések történnek a kórházakban, más kategóriákba való besorolás révén, egyes egészségügyi intézmények szociális gondozási központtá, mások idősek otthonává alakulnak át, de az átszervezés a helyi hatóságokkal közösen történik, mert ők ismerik a helyi közösség igényeit, ezért nekik kell beavatkozniuk ebbe a kérdésbe.
„Számunkra a továbbra is a decentralizációs folyamat a legfőbb prioritás. 20 év után először van egy tervezetünk a kórházak decentralizációjáról, és ezt a tervezetet mielőbb el kell fogadnia a kormánynak” – ecsetelte Cseke.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.