Fotó: Románia parlamentje
Az alkotmánybíróság kedden megállapította, hogy a képviselők és szenátorok különnyugdíját eltörlő törvény csak akkor alkotmányos, ha a jövőre vonatkozik, így a jogszabály hatályba lépésekor legkevesebb egy teljes mandátummal rendelkező törvényhozók továbbra is jogosultak a juttatásra.
2023. november 28., 21:482023. november 28., 21:48
A testület közleménye szerint törvényes joguk volt a különnyugdíjakra azoknak a képviselőknek és szenátoroknak, akik legalább egy teljes parlamenti mandátumot kitöltöttek.
– írja az Agerpres.
Az alkotmánybírák ennek megfelelően szavazattöbbséggel megállapították, hogy a különnyugdíjakat eltörlő 2023/192-es törvény
„A parlamentnek alkotmányos joga a jövőre vonatkozóan eltörölni a különnyugdíjakat” – olvasható a közleményben.
Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését, miután telefonon beszélt az Európai Bizottság elnökével – az amerikai elnök ezt keleti parti idő szerint vasárnap este jelentette be.
XIV. Leó pápa Róma püspökeként misét mutatott be vasárnap délután a Lateráni Szent János-székesegyházban, ahol birtokba vette a város katedráját, vagyis püspöki székét. Később a Santa Maria Maggiore-bazilikát is felkereste.
Lengyelországban tesz látogatást vasárnap Nicușor Dan megválasztott államfő, hogy részt vegyen egy kampányrendezvényen, amelyen Varsó polgármesterét, Rafał Trzaskowskit támogatja a lengyelországi elnökválasztási versenyben.
Gratulált pénteken Hszi Csin-ping kínai elnök Nicușor Dannak államfővé való megválasztása alkalmából – számolt be a Xinhua hírügynökség.
A törvény teljes erejével lép fel az amerikai igazságszolgáltatás a washingtoni izraeli nagykövetségi két alkalmazottja elleni gyilkosság elkövetőjével szemben – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Fotókat posztoltak a Facebookon George Simionról, amelyek tanúsága szerint az AUR-vezér csütörtökön a varsói repülőtér egyik éttermében, illetve egy lengyel fővárosi luxushotelben járt.
Visszatér Budapestre, illetve Bukarestbe is a Metallica. A világhírű amerikai metálcsapat jövőre folytatja M72 elnevezésű világkörüli turnéját.
A washingtoni zsidó múzeum előtt meggyilkolták az izraeli nagykövetség két alkalmazottját helyi idő szerint szerda késő este, a feltételezések szerint antiszemita indítékból – közölték az amerikai főváros hatóságai.
A Hollandiában betiltott Hardliners motorosbanda tagjai bérelték fel az asseni Drents Múzeumban kiállított dák műkincsek elrablóit – számolt be szerdán alvilági és rendőrségi információkra hivatkozva az RTL Nieuws.
Az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövetsége kedden közölte, hogy várakozással tekint a Nicușor Dan államfővel való együttműködés elé.
szóljon hozzá!