
A fejlesztési és turisztikai minisztérium lemond ebben az évben egy sor befektetésről, uszodák, művelődési házak, jégpályák építéséről, melyeket nem tart elsődleges fontosságúnak válság idején – nyilatkozta Elena Udrea tárcavezető kedden egy szemináriumon.
2010. május 11., 17:492010. május 11., 17:49
„Nem valószínű, hogy egy községnek válságban uszodára legyen szüksége” – emelte ki Udrea. Hozzátette, az így megtakarított pénzt a városi infrastruktúra fejlesztésére fordítják. Példaként említette az Országos Befektetési Alapon keresztül finanszírozott 50 000 lakosnál nagyobb települések csatornahálózatának rehabilitálását, mely programot két szakaszban bonyolítják le az Európai Tanács Fejlesztési bankjának támogatásával. „Az első szakaszban 208 millió eurót fordítunk e célra, és tíz megye 59 települése kap támogatást” – hangsúlyozta Udrea.
A villamos energia, a földgáz és az üzemanyagok magas adóterhelése rontja a román ipar versenyképességét, és közvetve emeli a fogyasztási cikkek árát – állapította meg vasárnapi közleményében az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei a rendőrségi nyomozókkal együttműködve január 23. és február 5. között 66 műveletet hajtottak végre – tájékozatott vasárnap az intézmény.
Önszántából távozott szombaton este fehéregyházi otthonából a 12 éves Boldijar Dorina Rozalia, aki azóta sem tért haza – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, amely a lakók segítségére is számít a keresésben.
Az elmúlt 24 órában szolgálatot teljesítő közel 25 ezer belügyi alkalmazott több mint 2550 alkalommal intézkedtek, és csaknem 1500 mentési, elsősegélynyújtási és tűzoltási feladatot hajtottak végre – közölte vasárnap a belügyminisztérium.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint kedd estig havazással, jegesedéssel, a szél élénkülésével és jelentős lehűléssel járó időjárás várható Románia legnagyobb részén.
Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.