
Amint már olvashatták, szeptember 3-áig dolgozik a kormány és a szakszervezetek az új bérezési törvényen, amely jövő év januárjától szabályozná a közalkalmazotti fizetéseket.
2010. augusztus 25., 12:502010. augusztus 25., 12:50
2010. augusztus 25., 13:492010. augusztus 25., 13:49
A tervezet alapján a fizetések 20, 16, 12, 8, 4, illetve 1 százalékkal növekedhetnek. A bérek viszont nem fogják elérni a 2009-ben tapasztalható szintet, mivel a számításokat a jelenlegi, vagyis a 25 százalékos csökkentett bérekre alkalmazzák.
Nagyobb mértékben a kisebb fizetések nőnek, próbálva így a válság által leginkább sújtott, szegényebb rétegeket segíteni. Eszerint a 600–800 közötti bruttó bérekkel rendelkezők esetében 20 százalékos lesz a fizetésnövelés. 16 százalékkal a 801–1000 lejes bérek növekednek, az 1001 és 1500 lej közötti béreket pedig 12 százalékkal emelik.
Nyolc százalékot a huszonötből az 1501 és 2000 lej közötti bérek nyernek vissza, négyet azok, akiknek 2001 és 2500 lej értékintervallumban található a fizetése. A 2501 lejnél nagyobb bérek esetén pedig csak mindössze egyszázalékos lesz a növekedés. A tárgyalások végeredménye azonban a jövő héten fog kiderülni.
Mozgásban is látható hétfőtől Christopher Nolan 2026 nyarán érkező filmje, a Homérosz: Odüsszeiát feldolgozó The Odyssey.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
szóljon hozzá!