
Minden egyetemista központja lenne az a Magyar Ifjúsági Központ, amelynek megvalósulását tűzte ki célul a Kolozsvári Magyar Magyar Diákszervezet. Az új diákszervezeti központot létrehozása 600 ezer euróra rúg, ezt az összeget adományból szeretné megszerezni a diákság.
2010. február 10., 16:512010. február 10., 16:51
2010. március 08., 16:512010. március 08., 16:51
Az intézményt többfunkciósnak szánják: szakmai-, kulturális- és szabadidős rendezvények is helyet kapnának benne. „Régi álmainkat, az egyetemisták számára álláslehetőségeket kínáló karrierirodát, valamint az ösztöndíjakról és szakmai lehetőségekről tudósító hírszolgálatot is itt indítjuk majd be” – sorolta a Magyar Ifjúsági Központtal kapcsolatos terveit a projektfelelős, Farkas Csongor.
A projekt végösszege 600 ezer euró, az alapítás érdekében június 1-ig forrásteremtő kampányba kezdtek a diákok. Megszólítják az anyagilag tehetősebb réteget, de a teljes Kárpát-medencei magyarságot is, mindezért például téglajegyeket nyomtattak, amelyeket megvásárolhatnak az adományozók. Ezek különböző árban vannak, így bárki a pénztárcájához igazíthatja az új központ támogatását. „Rá vagyunk utalva a közösségünk támogatására, de szerintünk nem csak az ifjúságot, hanem a teljes magyar közösséget is megerősítené, ha ez a multifunkcionális központ felépülne Kolozsváron” – nyilatkozta Talpas Botond.
A támogatásról és a projektről bárki tájékozódhat a www.mik.kmdsz.ro honlapon.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!