Marosvásárhelyre koncentrál ezentúl a BKB

Új elnökkel és új célkitűzéssel folytatja tevékenységét a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB). Dr. Brassai Attilát, a MOGYE Általános Orvosi Karának gyógyszertan professzorát választották meg a BKB új elnökének, a bizottság pedig Marosvásárhelyre s a MOGYE-ügyre koncentrál ezentúl.

Szász Cs. Emese

2011. október 06., 13:262011. október 06., 13:26

2011. október 06., 13:312011. október 06., 13:31



Az új elnök, Brassai Attila

A Bolyai Kezdeményező Bizottság magyar egyetemi oktatók, értelmiségiek és diákok informális társasága, amely 2005 májusában alakult, akkor a kolozsvári Bolyai Egyetem újraindításának, illetve az erdélyi magyar felsőoktatási hálózat kiteljesítésének előmozdítását határozták meg célkitűzésként. Dr. Kincses Mária, a 2010/11-es tanévben nyugdíjba vonult, ezért a Bolyai Kezdeményező Bizottság új elnököt választott dr. Brassai Attila, a MOGYE Általános Orvosi Karának gyógyszertan professzora, a BKB Koordinációs Testületének tagja személyében.

Az új elnök kérdésünkre elmondta, a BKB tevékenységének súlypontját Marosvásárhelyre helyezi át, ugyanis úgy tűnik, most a magyar felsőoktatás itt a legkonfliktusosabb. „A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen úgy ahogy, de megoldódni látszik a helyzet, ugyanis körülbelül 20 magyar intézet már megalakult, s talán csak egy karon konfliktusos a helyzet. A romániai magyar felsőoktatás legnagyobb problémája jelenleg úgy tűnik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye, itt van a fő konfliktus” – jelentette ki a Székleyhon.ro-nak Brassai Attila. Hangsúlyozta, a BKB minden eszközzel, ha szükséges, a polgári engedetlenség módszereivel fogja kikényszeríteni a MOGYE magyar intézeteinek létrehozását.

A BKB elnöke eddig Kincses Ajtay Mária volt, aki rendkívül nehéz időszakban állt a BKB élén, kiállása miatt több ízben halálos fenyegetéseket is kapott. „Kincses Ajtay Máriát azért követem én, mert ő nyugdíjba ment, a BKB szabályzata szerint pedig csak aktív egyetemi oktató lehet elnök a bizottságban. A professzorasszony amúgy nagyszerű munkát végzett a Bolyai Kezdeményező Bizottságban, bátorsága példaadó volt” – tette hozzá Brassai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló

Tarlótűz ütött ki pénteken Náznánfalván, ahol húsz hektárnyi tarló égett le, de a tüzet végül sikerült megfékezni.

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló
Húsz hektárnyi területen égett le a tarló
2026. augusztus 14., péntek

Húsz hektárnyi területen égett le a tarló

Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve

Három halálos áldozata van – köztük egy kiskorú is – annak a péntek délutáni balesetnek, amely a Maros megyei Zoltán nevű településen történt: három személygépkocsi és egy katonai teherautó ütközött össze.

Két felnőtt és egy gyerek halt meg a Segesvár közelében történt balesetben – frissítve
2026. augusztus 14., péntek

Sűrített levegős fegyverrel lőtt le egy macskát – fél év után vették őrizetbe

Őrizetbe vettek egy 67 éves marosvásárhelyi férfit, aki lelőtt egy macskát egy általa törvényesen birtokolt, sűrített levegős fegyverrel – közölte pénteken a Maros Megyei Rendőrség sajtóosztálya

Sűrített levegős fegyverrel lőtt le egy macskát – fél év után vették őrizetbe
2026. augusztus 14., péntek

Három fiatalt gyanúsítanak egy 85 éves nő kirablásával

Három, 15 és 17 év közötti fiatalt vettek őrizetbe pénteken Marosvásárhelyen. A gyanú szerint egy 85 éves nő válláról lopták el a táskáját a Kövesdombon.

Három fiatalt gyanúsítanak egy 85 éves nő kirablásával
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek

Marosvásárhelyen jövő év végére megújul a Bolyai tér: gránitburkolattal és Zsolnay-szökőkúttal bővül, a Bolyai utca pedig részleges sétálóutcává alakul. A beruházást a helyi önkormányzat megemelt finanszírozási kerete teszi lehetővé.

Zsolnay-szökőkút épül a Bolyai téren, és részleges sétálóutcája is lesz Marosvásárhelynek
2026. augusztus 12., szerda

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak

Politikusi nagyotmondásokat oszlattak szét azzal, hogy tisztázták: milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár a külföldről hazatelepedés. Szó volt a munkanélküli segélyről, a nyugdíjazásról, a gyermekpénzről és az egészségbiztosításról is.

Nem jár pénz automatikusan a hazatérő munkavállalóknak
2026. augusztus 12., szerda

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában

Marosvásárhelyen szervezik idén a tűzoltók szakmai versenyének országos szakaszát, amely a hivatásos tűzoltók hagyományos megmérettetése. Itt tudtuk meg azt is, mi jelenti a legnagyobb kihívást egy tűzoltó számára.

Bevetés közben nincs idő azon gondolkodni, mi is történik valójában
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Kamionos felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Marosvásárhely több pontján a Fomco Truck Fesztivál kamionos felvonulás ideje alatt augusztus 14-én, pénteken.

Kamionos felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
2026. augusztus 11., kedd

Több mint négyszáz gyorshajtó akadt horogra egy hét alatt

459 gyorshajtót bírságoltak meg és 25 jogosítványt tartottak vissza a marosvásárhelyi rendőrök a ROADPOL SPEED akció során. A legtöbb jogosítványt azoktól vették el, akik több mint 50 kilométer/órával lépték túl a megengedett sebességet.

Több mint négyszáz gyorshajtó akadt horogra egy hét alatt
2026. augusztus 11., kedd

Nem tudott úszni az a fiatal nő, aki hétfőn este belefulladt a Marosba

A családjával ment fürödni Marosvásárhelyen a Maros-folyóhoz az a 26 éves nő, aki hétfőn este elmerült a vízben és nem már tudták az életét megmenteni. Az ügyben büntetőeljárás indult.

Nem tudott úszni az a fiatal nő, aki hétfőn este belefulladt a Marosba
Hirdetés