A romániai magyarság érdekét szolgálta az a megállapodás, amelyet az RMDSZ a választások előtt kötött a kormányzó Szociálliberális Unióval (USL) – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke.
2013. január 07., 17:532013. január 07., 17:53
A szenátor az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) egyik adásában beszélt erről – derül ki az ETV hétfői közleményéből. Markó Béla hozzátette: amennyiben ezt betartotta volna a román fél, az RMDSZ kormányzati pozícióba került volna, és jó helyzetet lehetett volna teremteni az erdélyi magyarság számára. A politikus rámutatott: az RMDSZ-nek tárgyalnia kell a bukaresti kormánykoalícióval, ugyanis meg kell akadályoznia, hogy olyan közigazgatási területi felosztás szülessen, amely megszünteti a magyar többségű megyéket. Aláhúzta, nem titkos, hanem bizalmas volt a megállapodás, mert az USL vezetői nem tartották hasznosnak a választási kampányban az RMDSZ-el való megállapodás nyilvánosságra hozatalát. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ 1996-ban is a választások előtt kötött megállapodás alapján lépett kormányra az egykori Demokratikus Konvencióval azzal a különbséggel, hogy az akkori román kormánypártok betartották az egyezséget. Rámutatott, az USL vezetőivel folytatott megbeszéléseken szóvá is tette, hogy az egyezség felrúgásával olyan előzménytelen helyzetet teremtenek, amelynek nem látni a végét, hiszen mostantól fogva miért is írjon alá valaki is egy egyezséget, ha az írott szót nem kell betartani –- mondta Markó Béla. „Mindezek ellenére az RMDSZ a konstruktív ellenzékiséget választja, és a magyar közösséget, valamint általában a romániai társadalmat érintő fontos kérdésekben a továbbiakban is konzultálni kíván a kormányoldallal” – tette hozzá a politikus.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!