Markó Attila: Románia nem jogállam

„Számomra Románia jogállamisága már a Mikó-döntéssel együtt megszűnt, nem beszélve arról, hogy ezzel egyidőben úgy kérték az előzetes letartóztatásomat, hogy az ügyészek eleve tudták, hogy nem vettem részt az inkriminált ülésen” – szögezi le egy nyílt levélben Markó Attila, az RMDSZ tisztségéről szerdán lemondott képviselője, az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Testület (ANRP) restitúciós bizottságának korábbi tagja, akit illegális kárpótlási ügyek miatt három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsít az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

Balogh Levente

2015. április 02., 18:142015. április 02., 18:14

„Túl erős az igazságérzetem és túl erős az igazságtalansággal szembeni ösztönös ellenkezésem, mintsem elfogadjam, hogy egy ügyészségnek az igazságszolgáltatás szent nevében joga van visszaélni, meghurcolni, tévéshow-t kreálni, nyilvánosan felakasztatni. Én azt választottam, hogy nem fogok a visszaélések sorozatát elművelő ügyészség karjaiba rohanni, hogy elnémítsanak, hogy elvegyék tőlem azt a lehetőséget, hogy ország-világ előtt kimondjam az igazságot.

Ha másképp tettem volna, akkor nem látta volna senki a Bica-ügy jegyzőkönyveit, nem írhattam volna le több ízben is a véleményemet blogbejegyzésekben, és nem létezne ez a levél sem. Viszont ebben a vívódásomban, harcomban azt tapasztaltam, hogy ez az állapot nem tesz jót senkinek. Ezért vállaltam azt, hogy ezzel a lépéssel feloldom az általam másokra is nehezedő nyomást” – indokolja a politikus a lemondását. Markó ugyanakkor hangsúlyozza: lemondása nem változtat az ártatlanságán.

„Azt változatlanul fenntartom, és a magam eszközeivel harcolni is fogok érte, és lennie kell az Európai Unióban olyan igazságszolgáltatásnak, mely ezt el is fogja ismerni. Ezzel azoknak válaszolok, akik azzal vádolnak, hogy kivonom magam az eljárás alól. És ehhez hozzáteszem rögtön azt is, hogy megkeresem a módját annak, hogy felelősségre vonják mindazokat, akik egy beteg igazságszolgáltatást működtetnek, bűncselekmények hiányában elítélnek, vagy megalapozatlanul akarnak letartóztatni. De ide egy olyan parlamentre is szükség lesz, amely meghozza azokat a törvényeket, amelyek az igazságszolgáltatás függetlensége és hatékonysága csorbítása nélkül gátat vethetnek a visszaéléseknek” – fogalmazott Markó.

A politikus szerint az RMDSZ válláról „nagy terhet vett le” a lemondása. „Számomra egyértelmű, hogy ebben a közhangulatban képtelenség naponta elmondani, hogy Markó Attila ártatlan. Mert sajnos egy olyan manipulált közhangulat alakult ki, melyben már senkit sem érdekel valakinek az ártatlansága, amíg olyan szépen mutat a bilincs a tévében. A vádiratok megírása előtt bekövetkező nyilvános akasztások korában nem az az első gondolatunk, hogy »állj meg vándor, ez egyelőre még csak egy puszta vád, a bíróság fogja majd eldönteni«, hanem sokkal inkább az, hogy »helyes, vesszen a férgese, valamit biztos csinált, ha piszkálják«.

Egyszer tehát lövünk, utána kérdezünk. Még akkor is, ha valóban vesznie kell a férgesének, félre kell állítani azokat, akik közpénzt lopnak, akik csalnak és gúnyt űznek azokból, akiknek szavazataiért időszakonként könyörögnek. Igen, így van: nem ilyen képviselőkre, politikusokra van szükség. De meg kell találjuk a módját annak, ne kollektív megbélyegzés útján érjük el a megtisztulást, főleg ne olyan megbélyegzéssel, amely képtelen meglátni az ártatlanságot” – mutat rá Markó Attila.

Eközben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke leszögezte: a szövetség bízik Markó Attila ártatlanságában és bátor, korrekt döntésnek tartja a képviselő mandátumáról való lemondását. 

Mint megírtuk, a december óta Magyarországon tartózkodó Markó Attila szerdán küldte el lemondó levelét a parlament alsóházának. A parlament szerdán délután szavazott volna arról, hogy hozzájárul-e a képviselő őrizetbe vételéhez és előzetes letartóztatásához.

A korrupcióellenes ügyészség a politikust három rendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsítja amiatt, hogy a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának tagjaként a többi taggal együtt a piaci árhoz képest túlértékelt telkek alapján ítélt meg kártérítéseket.

Múlt heti blogbejegyzésében Markó Attila azt hangsúlyozta, hogy soha senkitől nem kért és nem kapott csúszópénzt, sem az egyházi javak visszaszolgáltatása, sem a kártérítések ügyében. Azt is leírta, hogy nem volt oka kételkedni a szakértők által megállapított kártérítési összegek helyességében. A dossziékat ugyanis hivatalnokok egész sora ellenőrizte és látta el a kézjegyével, mielőtt a végső döntést meghozó bizottság elé kerültek volna.

Markó Attilát tavaly novemberben már három évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumnak a református egyház részére történt visszaszolgáltatása miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés