
Minden tizedik gyermek családon belüli erőszak áldozata Romániában. Aggasztó adat
Fotó: Pixabay
Családon belüli erőszak – a mai társadalom sebezhető pontja?! címmel tartottak hétfőn vitát a parlamentben szakértők és az illetékes állami intézmények, illetve civil szervezetek képviselőinek részvételével.
2024. május 20., 20:582024. május 20., 20:58
2024. május 20., 21:082024. május 20., 21:08
A rendezvény résztvevői a jelenség elleni küzdelem fontosságára hívták fel a figyelmet, rámutatva arra, hogy
– számol be az Agerpres.
Videóüzenetében Alina Gorghiu igazságügyi miniszter elmondta, hogy az idei év első három hónapjában
A bűncselekmények áldozatai közül 2507 férfi, 9641 nő és 2262 kiskorú volt.
– részletezte az adatokat a miniszter.
Natalia Intotero családügyi miniszter arról beszélt, hogy a COVID-járványt követően Románia lakosságának egészségi állapota nagymértékben romlott, és
Emlékeztetett arra, hogy a minisztérium két törvénytervezetet is beterjesztett a parlamentbe a gyerekek támogatására, és az egyik szerint 2025-öt a gyerekek évének nyilvánítanák Romániában a kiskorúak jogainak fokozott védelme érdekében. Emellett az Országos Esélyegyenlőségi Ügynökség számos programjának célja a nők támogatása – tájékoztatott Intotero.
A szenátus védelmi bizottságának elnöke, Nicoleta Pauliuc sokatmondó rendőrségi adatokat idézett a beszédében. Ezek szerint tavaly az EU- és NATO-tagállam Romániában
„Meggyőződésem, hogy az esetek száma többszöröse annak, ami a statisztikákban megjelenik” – jegyezte meg Pauliuc.
A szenátus oktatási bizottságának elnöke, Monica Anisie szintén rendőrségi és ügyészségi adatokat idézett. Ezek szerint
Megjegyezte, hogy ezeken a statisztikákon csak akkor lehet javítani, ha az illetékesek foglalkoznak a jelenséggel.
Ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy a családi erőszak áldozatai egyre bátrabban fordulnak a rendőrséghez.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
1 hozzászólás