Magyar iskolák mellett kampányolnak a Felvidéken

Óriásplakátokkal kampányol az anyanyelvi oktatás és a gyerekek magyar tannyelvű oktatási intézménybe való beíratása mellett felvidéki magyar civilek egy csoportja Somorján.

2013. január 10., 17:222013. január 10., 17:22

2013. január 10., 19:222013. január 10., 19:22

A közelgő iskolai beíratások apropóján az utóbbi napokban több, „Nekünk TERMÉSZETES, hogy gyermekeink MAGYAR iskolába járnak! És neked?” feliratú óriásplakát is megjelent a csallóközi kisvárosban, ahol a civilek megpróbálják felhívni a figyelmet az anyanyelvi oktatás fontosságára.

A kezdeményezéshez négy helyi közismert személyiség – Nagy Myrtil néptáncos, György András református lelkész, Orosz Csaba olimpikon és Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik zenekar frontembere – adta nevét és arcát, reményeik szerint nem hiába.

A kezdeményezés ötletgazdája, Kovács Koppány elmondta: már régóta gondolkozott azon, hogy milyen módon támogathatnák a beiratkozási programot. „Sajnos napi szinten találkozom, akár a baráti körömben is, azzal a problémával, hogy magyar fiatalok szlovák iskolába íratják a gyerekeiket. Ez adta az ötletet, hogy talán ilyen módon is meg tudjuk szólítani őket” – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a kezdeményezés mögött nem áll sem politikai, sem más szervezet, a civilek egyszerűen csak szükségét érezték, hogy kiálljanak a saját maguk által fontosnak tartott értékek mellett, és egy kicsit segíteni próbáljanak annak a közösségnek a megmaradásában, amelyben élnek. Az óriásplakátok hirdetési költségeit részben önerőből, részben a kezdeményezéssel szimpatizálók támogatásából adták össze.

Kovács Koppány szerint a magyar nyelvű oktatást népszerűsítő óriásplakátokon szereplő fiataloknak közös vonása, hogy mindegyikük magyar iskolák végzőseként vált sikeressé Szlovákiában. „Bár más-más társadalmi rétegből jöttünk, mindannyian magyar iskolába jártunk, és mindannyiunk gyerekei is oda járnak” – fejtette ki, hozzátéve, hogy talán az ő példájuk is bizonyítéka lehet annak, hogy a magyar iskolák végzősei is lehetnek sikeresek.

A civil kezdeményezés ötletadója szerint, bár népszerűsítő akciójuk egyelőre nem több néhány óriásplakátnál, remélhetőleg nem marad a város határain belül, annál is inkább mivel annak üzenetét videomegosztó portálok segítségével is el szeretnék juttatni a szülőkhöz.

Szlovákiában január 15-én kezdődik és egy hónapon át tart az általános iskolai beiratkozás. Tavaly a magyar iskolák elsőseinek száma 3570 volt, egy évvel korábban 11-gyel kevesebb.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés