
Dan Şovának, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorának letartóztatását kezdeményezte pénteken Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) főügyésze.
2015. március 13., 19:232015. március 13., 19:23
A volt közlekedési minisztert három rendbeli hivatali visszaélésben való bűnrészességgel és bizonyítékok megsemmisítésével gyanúsítják.
Dan Şova ellen tavaly augusztusban indított bűnvádi eljárást a nyomozó hatóság, amikor az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök választási kampányfőnöke volt. A Pontával régóta szoros viszonyban álló politikust akkor hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsították meg.
A vádhatóság szerint a Şova és társai ügyvédi iroda olyan szerződéseket kötött 2007-ben a Gorj megyei Turceni-i és Rovinari-i hőerőmű képviseletében, amelyek 71 millió lejes kárt okoztak az állami tulajdonban lévő energetikai létesítményeknek, az ügyvédi irodának mégis 3,4 millió lejnyi honoráriumot és sikerdíjat fizettek ki.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vizsgálati részlegének tavaly januárban készült kimutatása szerint az ügyben a Şova-féle ügyvédi irodával üzleti kapcsolatban álló Victor Ponta neve is felbukkan. A CSM jelentése szerint 2009 és 2013 között 19 különböző bűnügyi dossziéban szerepelt Ponta neve, ezek közül tizennégyet vádemelés nélkül lezártak, öt esetben pedig még folyamatban van a nyomozás (a kormányfő jelenleg is a PSD Gorj megyei parlamenti képviselője).
A DNA pénteki közleménye szerint Dan Şova letartóztatását az indokolja, hogy ártatlanságát bizonyítandó hamis dokumentumokat terjesztett be a vádhatósághoz. Sőt a politikus elrendelte az ügyvédi irodája valamennyi számítógépe merevlemezének megsemmisítését is annak érdekében, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra az iroda és az energetikai központok közötti e-mail-váltások.
Dan Şova – akinek vizsgálati fogságba helyezéséről a szenátus illetékes dönteni – ellen eljárás folyik az államnak több mint 300 millió eurós kárt okozó erdőrestitúciós botrány keretében is, amelynek kapcsán már tavaly előzetes letartóztatásba került Viorel Hrebenciuc, a PSD parlamenti képviselője. Tavaly júniusban azzal az indokkal mondott le a közlekedési tárca éléről, hogy a PSD államfőjelöltjének választási kampányfőnöke lesz.
Tavaly novemberben Mircea Geoană szenátorral és Marian Vangheliével, Bukarest 5. kerülete polgármesterével kizárták a kormánypártból, idén januárban viszont az alakulat vezetősége visszafogadta soraiba. Az erdőrestitúciós ügy kapcsán egyébként kiderült: a korábban a PSD szürke eminenciásaként elhíresült Hrebenciuc arról biztosította Şovát, hogy Ponta államfővé választása esetén hozzásegíti a PSD elnöki tisztségéhez.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!