Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Jézus szenvedéséről megemlékező szertartást tartanak pénteken a keresztény világban. A nagypénteki római katolikus szertartás – amely nem szentmise – három részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból. A templomokban általában délután három órakor keresztútjárást is tartanak.

Hírösszefoglaló

2015. április 03., 16:042015. április 03., 16:04


Ezen a napon a templomokban a szenvedéstörténetet, a passiót olvassák vagy éneklik, dramatikusan idézve fel Krisztus szenvedését. A szentírási olvasmányok utáni könyörgések az egyház tagjaiért és az egész világért szólnak, különösen a szenvedőkért.

Ezt követi a kereszt előtti hódolat: a pap leveszi a leplet a virágvasárnap letakart feszületről, a hívek pedig a kereszthez mennek, hogy kifejezzék tiszteletüket az értük szenvedő Jézus előtt. A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be.

A katolikus egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell.

Ferenc pápa rabok lábát mosta meg a római Rebibbia börtönben

Hat férfi és hat nő, közöttük olasz és külföldi elítéltek lábát mosta meg Ferenc pápa az utolsó vacsora emlékére nagycsütörtökön, a Rebibbia római börtönben bemutatott szentmisén.

Az olasz főváros legnagyobb büntetésvégrehajtási intézetében fogva tartott 2100 rabból háromszázan, 150 férfi és 150 nő kapott lehetőséget arra, hogy személyesen találkozhasson Ferenc pápával. Többségük a Rebibbia börtön udvarán sorakozott fel az egyházfő üdvözlésére: a rabok átkarolták és megcsókolták Ferenc pápát, aki egyenként köszöntötte őket, megáldotta a feléje tartott rózsafüzéreket és fényképeket.

Az utolsó vacsorát idéző misét Ferenc pápa a börtön templomában mutatta be. A pápával Agostino Vallini bíboros, a római egyházmegye helynöke és Angelo Becciu érsek, szentszéki helyettes-államtitkár koncelebrált. A templom padjaiban egymás mellett ültek a rabok, a börtön igazgatója, a börtönőrök és a Rebibbiában dolgozó önkéntesek. A pápai misén részt vett az a 15 elítélt édesanya is, aki három évnél kisebb gyermekével tölti büntetését. A misét többször is gyereksírás kísérte.

Előre megírt szöveg nélkül mondott homíliájában Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Jézus mindig és korlátlanul szeret és soha nem fárad bele abba, hogy szeressen és megbocsásson. „A tanítványok mezítláb jártak és Jézus a piszkos lábukat mosta meg, ahogyan egykor a szolgák tették (...) Jézus szolgál, gyógyít, megtisztít (...), a másik iránti szolgálat és szeretet elevenedik fel a lábmosás szertartásában” – mondta Ferenc pápa.

Ferenc pápa a misén 12 rabnak mosta meg a lábát: hat férfinak és hat nőnek. Hatan olaszok, hatan külföldiek voltak. A nők között két olasz, két nigériai, egy kongói és egy equadori elítélt volt. A férfiak között négy olasz, egy brazíliai és egy nigériai elítélt. Férfiak és nők vegyesen ültek, hatan az oltár egyik, hatan az oltár másik oldalán. Az idén 79 éves Ferenc pápa letérdelt eléjük, egyenként megmosta az egyik lábukat, megtörölte és megcsókolta.

Az egyik nigériai nő a kisfiát is ölében tartotta. A rabok közül sokan sírtak, mások megsimogatták a pápát. Ferenc pápa azt mondta: 12 rabnak mossa meg a lábát, de ők az összes rabot képviselik.

A Rebibbia börtönben II. János Pál 1983-ban járt, amikor merénylőjével, Ali Agca török terroristával is találkozott, XVI. Benedek pedig 2011-ben. Ferenc pápa a lábmosás szertartását 2013-ban egy római fiatalkorúak intézetében végezte el, tavaly egy római rehabilitációs központ betegeinek mosta meg a lábát. Ferenc pápa március 21-én a nápolyi Poggioreale börtönben ebédelt a rabokkal.

A pápa jobbkezének tartott Konrad Krajewski pápai főalamizsnás is gyakran látogatja a római börtönöket. Olaszország 203 börtönében mintegy 54 ezer a fogva tartottak száma, a zsúfoltság eléri a 108 százalékot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés