
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A belügyminisztérium keddi közleménye szerint a hétfői nap során 3873 esetben avatkoztak közbe a belügyi szervek; 2201 esetben a közbiztonság és a közrend védelmében volt szükség a közbelépésükre, 1672 esetben vészhelyzet miatt riasztották őket.
2024. január 23., 12:352024. január 23., 12:35
A közlekedési rendőrök 274 gépkocsi forgalmi engedélyét és több mint 490 sofőr jogosítványát vonták be, ez utóbbiak közül 45-öt alkohol, tízet drog hatása alatt történő vezetés miatt – számol be az Agerpres.
A rendőrök 817 lehetséges bűncselekmény miatt indítottak vizsgálatot, 158 bűnelkövetőt értek tetten, akik 172 bűncselekményt követtek el. Kézre kerítettek 20 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt.
A hétfői nap során a rendőrök és a csendőrök 6588 szabálysértést észleltek, és több mint 2,3 millió lej értékben róttak ki bírságot.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!