Kövesi szerint jogtalan előnyt biztosít a mentelmi jog

Teljes mértékben eltörölné a honatyák mentelmi jogát Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze. Kövesi erről szerdán este beszélt a Digi 24 hírtelevízióban. 

Balogh Levente

2015. április 09., 19:202015. április 09., 19:20

A főügyész szerint nem normális, hogy egy politikai szavazás átvegye az igazságszolgáltatás szerepét, ráadásul a vonatkozó jogszabályt úgy alkalmazzák, hogy diszkriminációt eredményez a többi polgárral szemben.

Kövesi egyúttal bírálta azon szenátorokat és képviselőket, akik védőpajzsot emelnek korrupcióval gyanúsított kollégáik elé. „Az ügyészek minden, előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát bírói ellenőrzésnek is alávetik. (…) Az előzetes letartóztatási kérelmek esetén azt tapasztaljuk, hogy a honatyákkal kivételeznek. Egy olyan állampolgár, aki nem tagja a parlamentnek, de ugyanolyan bűncselekményt követ el, mint egy honatya, bármikor őrizetbe vehető. Egy honatya viszont bármilyen korrupciós bűncselekményt elkövethet, mivel a parlament megvétheti azáltal, hogy nem szavazza meg az előzetes letartóztatását. Ez kivételezést jelent a törvény alól” – szögezte le Kövesi.

Példaként Daniel Chiţoiu volt gazdasági és Borbély László korábbi környezetvédelmi miniszter esetét hozta fel, akiknek az ügyében a DNA nem tudott eljárni, mivel a parlament nem hagyta jóvá a bűnvádi eljárást.

A DNA működéséről elmondta: számos befolyásos személy ügyében zajlik eljárás, ugyanakkor gyakran megtörténik, hogy a feljelentések akár két évvel a bűncselekmény elkövetése után történnek meg, az után, hogy az érintett politikus elveszítette tisztségét, mivel az emberek még most is tartanak a magas rangú közhivatalnokoktól.

Mint ismeretes, év eleje óta a parlament három tagját védte meg: Dan Şova szenátort, volt fejlesztési minisztert az előzetes letartóztatástól, Varujan Vosganian szenátort, korábbi gazdasági minisztert és Borbély László képviselőt a bűnvádi eljárástól.

Eközben Traian Băsescu volt államfő, aki hétfő este bírálta a DNA azon gyakorlatát, hogy csupán feljelentések alapján helyez előzetes letartóztatásba gyanúsítottakat, az ügyeket pedig a sajtóban is megszellőzteti, csütörtökön ismét a korrupcióellenes ügyészeket ostorozta. Szerinte a „televíziós előadásokban” az igazságszolgáltatás lépésről lépésre kompromittálta magát. Leszögezte: nem akarja, hogy azt mondják: az ő tízéves elnöki mandátuma alatt épült ki az az igazságszolgáltatás, amely az utóbbi időben „eltorzult”, mivel nem tartja tiszteletben az emberi jogokat.

Kijelentette: megnyilvánulásainak indoka nem az, hogy hozzá közel álló személyeket is vizsgál a DNA, hanem az, hogy az igazságszolgáltatás kompromittálta magát. Úgy vélte, egyetlen vádlottnak sincs esélye, ha az ügyész és a bíró a barikád ugyanazon oldalán áll, ezért a helyzetet a legfelsőbb Igazságszolgáltatási tanácsnak (CSM) kellene rendeznie.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés