Klaus Johannis támogatására buzdítják az RMDSZ-t

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Miközben az államelnöki tisztségre pályázó Victor Ponta hétvégi székelyföldi látogatásával nekilátott „meghódítani” az erdélyi magyarok szavazatát, szakértők óva intik az RMDSZ-t attól, hogy a kormányfőt támogassa a novemberi megmérettetésen.

Rostás Szabolcs

2014. augusztus 04., 20:092014. augusztus 04., 20:09

2014. augusztus 04., 20:342014. augusztus 04., 20:34

Kiss Tamás szociológus úgy véli: bár az erdélyi magyarok számára több szempontból „katasztrófát jelentene” Klaus Johannis államfővé választása, szerinte az RMDSZ-nek már most a román jobboldal várható közös jelöltje mögé kellene felsorakoznia. Sőt az elemző a szövetség ellenzékbe vonulását tartaná a másik helyes megoldásnak.

Arra a kérdésre, lehet-e tudni valamit a magyarok választási preferenciájáról, ha Victor Ponta és Klaus Johannis kerül az államfőválasztás második fordulójába, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója az Erdélyi Riport hetilapnak úgy nyilatkozott, egyelőre ezt még nem vizsgálták. Kiss Tamás szerint azonban borítékolható, hogy az RMDSZ nem tudná a Székelyföldet Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje mellé állítani a novemberi államelnök-választáson.

Az RMDSZ ügyvezető elnökségének egykori munkatársa elmondta, politikai tanácsadóként azt javasolná a szövetségnek, hogy már most lépjen ki a kormányból, és álljon Johannis mellé, ebből ugyanis az RMDSZ választói és a politikai marketing szempontjából egyaránt nyerni tudna.

„Az más kérdés, hogy Johannis megválasztása katasztrófa lenne bizonyos értelemben a magyarok számára. Német és protestáns, de valójában román nemzeti identitású jelölt. Elnökké választásából Románia úgy jönne ki, hogy az országban az etnicitás nem számít. Az erdélyi magyaroknak eközben problematikus a jelenlegi román államberendezkedés. Ennek ellenére az RMDSZ-nek Johannis mellé kellene állnia, mert a magyarok így is, úgyis rá fognak szavazni” – fejtegette a hetilapnak Kiss Tamás.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már júniusban úgy nyilatkozott: „ha a dolgok jól mennek a koalícióban”, és hogyha Victor Ponta miniszterelnök lesz a PSD elnökjelöltje, akkor „jó esélye van annak”, hogy a szövetség őt támogassa az őszi megmérettetésen. A kormányfő vasárnap Kelemen meghívására részt vett a nyergestetői csata 165. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen, ahol az 1848–49-es forradalom és szabadságharc székely honvédjeinek hősiességét méltatta.

„Minél többször hívnak meg ebbe a régióba, minél többet tudunk egymásról, minél inkább láthatják, hogy több zászló loboghat anélkül, hogy emiatt háborúznánk, minél jobban látom én is, hogy meg kell javítani az ide vezető utat (...), kevesebben lesznek, akik bírálnak bennünket, és mellénk állnak azok, akik megértik, hogy együtt haladhatunk, ha jobban tiszteljük, jobban megértjük egymást” – jelentette ki a hallgatóságot románul és magyarul is köszöntő Ponta.

Az RMDSZ elnöke megköszönte a kormányfőnek, hogy eljött a megemlékezésre, jelezvén, ő az első román miniszterelnök, aki ellátogat a székelyek és magyarok tudatában szimbolikus tartalommal bíró helyre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés