Klaus Johannis: Romániában születtem, román vagyok

Romániában születtem, román állampolgár, és csakis román állampolgár vagyok. A következő időszakban sokat fogom járni az országot, hogy tisztázzam ezt a dolgot – jelentette ki kedden Klaus Johannis a nemzetisége és vallása kapcsán az elmúlt napokban kialakult vitára utalva.

Rostás Szabolcs

2014. augusztus 05., 17:352014. augusztus 05., 17:35

Nagyszeben német nemzetiségű, evangélikus vallású polgármestere először szólalt meg a témában Victor Ponta miniszterelnök múlt heti kijelentése óta. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje közölte: semmi gondja azzal, ha egy elnökjelölt nem román és nem ortodox vallású, de azt sem szeretné, hogy valaki a saját hazájában azzal vádolja vagy hibaként tüntesse fel, hogy ő román és ortodox.

Keddi bukaresti sajtótájékoztatóján Johannis kínos kampánytámadási kísérletnek nevezte a kormányfő megállapítását, hozzátéve: a korteshadjárat során nem hajlandó kitérni felekezeti és etnikai hovatartozására.

„Annál is inkább, mivel Románia világi állam, nem véletlenül szavatolja az alkotmány a polgárok közötti egyenlőséget nemzetiségtől és vallástól függetlenül. A modern alaptörvények eme kitétele hosszas, fájdalmas folyamat, sok nézeteltérés és háború eredménye\" – szögezte le a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Az alakulat államfőjelöltje Pontára célozva sajnálatának adott hangot amiatt, hogy „fiatal politikusok számára nem számít, mit tartalmaz az alaptörvény”. Sőt újságírói kérdésre válaszolva Johannis elmondta: Románia U18-as női kézilabda-válogatottjának szurkolt a vasárnap Németország ellen vívott döntőben, mivel általában mindig a román színekben szereplő sportolóknak vagy csapatoknak drukkol.

Legbefolyásosabb ellenfelére tett megjegyzése miatt Ponta számos bírálatot kapott a román jobboldal politikusaitól. Petre Roman volt miniszterelnök, a PNL parlamenti képviselője „roppant csúnya és erkölcstelen dolognak” nevezte, hogy a kormányfő szóba hozta Johannis vallását és etnikai hovatartozását. Roman úgy vélte, a hagyományok szerint éppen a szociáldemokratáknak kellene küzdeniük az előítéletek lebontásáért, elsősorban a vallási jellegű előítéletek megszüntetéséért.

Cătălin Predoiu, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) államelnök-jelöltje úgy vélte, a kormányfőnek ez a megnyilatkozása „elmaradott szemléletét” igazolja. Szerinte Ponta kijelentése a hátrányos megkülönböztetés határát súrolta, és úgy vélte, veszélyes vita bontakoztathat ki a román társadalomban.

Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő, a PDL első alelnöke szerint Ponta elérte a célját, hiszen nyilatkozatával Johannis vallásáról indított vitát, de „mérgezett győzelemnek” nevezte, amit Ponta és „korlátolt” tanácsadói elértek, mert nem lesznek képesek megállítani az ortodox egyháznak a kampányba való bevonását. Mint arról beszámoltunk, az ortodox patriarkátus hétfőn felhívta a politikusok figyelmét: a választási kampányban kerüljék a vallási indíttatású vitákat. Leszögezte, az ortodox egyház még burkoltan sem támogat egyetlen pártot és politikust sem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés