
A 23 megyei jogú város 449 közgyűlési képviselőjének csaknem kétharmada fideszes lett. A párt Szeged kivételével mindenhol többséget szerzett. A Fidesz–KDNP adja Budapesten a főpolgármestert, megvan a többsége a közgyűlésben, és csak négy kerületet vesztett el a huszonháromból. Egyetlen megyegyűlésben sem kényszerül koalícióra a Fidesz, mindenhol több min 50 százalékot tudhat magáénak.
2010. október 04., 10:052010. október 04., 10:05
2010. november 04., 15:402010. november 04., 15:40
A huszonhárom megyei jogú városból tizenkettőben csak a Fidesz (vagy Fidesz–KDNP) jelöltjei szereztek egyéni közgyűlési mandátumot. Az olyan hagyományosan fideszes fellegvárak – mint Debrecen, Hódmezővásárhely vagy Veszprém – mellett Érden, Győrben, Kaposváron, Békéscsabán, Pécsen, Sopronban, Szekszárdon, Szolnokon és Zalaegerszegen sem hibáztak a kormánypárti indulók.
Egyéni képviselői helyet fideszeseken kívül – akik kilencven százalékban tudhatják magukénak ezeket –, a parlamenti pártok jelöltjei közül csak az MSZP-sek nyertek. Az MSZP összesen 84 képviselőt delegált a megyei jogú városok közgyűléseibe – ez 18,7 százalékos aránynak felel meg –, a 23 egyéni győztes mellett 61-en kompenzációs listáról kerültek be.
Budapestet is \"bevette\" a Fidesz
A kormánypártok sikerével értek véget az önkormányzati választások Budapesten. A Fidesz–KDNP adja a főpolgármestert, megvan a többsége a közgyűlésben, és csak négy kerületet vesztett el a huszonháromból.
Tarlós István a szavazatok több mint 53 százalékával nyerte meg a főpolgármester-választást Budapesten. A Fidesz–KDNP jelöltje, aki korábban négy cikluson át irányította Óbudát, 2006-ban még kikapott Demszky Gábortól, az idén viszont már nem volt komoly ellenfele. A szocialista Horváth Csaba 29 százalékot ért el, a harmadik helyre az LMP-s Jávor Benedek futott be, megelőzve a jobbikos Staudt Gábort.
A fővárosi közgyűlési többség megszerzése kevésbé ment könnyen a kormánypártoknak, egy mandátumon múlott a patthelyzet. Tarlós munkáját további 17 képviselő támogathatja, az MSZP 7, a Jobbik és az LMP 3–3 mandátumot gyűjtött.
Az ellenzéki pártok közül az MSZP három polgármesteri hellyel vigasztalódhatott a kerületekben. A XIX-ben simán nyert Gajda Péter, a XX-ban Szabados Ákos, a legegyértelműbb győzelmet pedig a várakozásoknak megfelelően a sokadik ciklusát kezdő angyalföldi Tóth József aratta. Függetlenként, a Civil Egyesület színeiben, de a szocialisták támogatásával őrizte meg pozícióját nagy csatában a soroksári Geiger Ferenc is, így a Fidesznek összesen négy kerületet nem sikerült begyűjtenie a huszonháromból.
Jól ismert szocialisták is buktak a választásokon: a VI. kerületben a fideszes Hassay Zsófia elkapta Verók Istvánt, és Molnár Gyula sem bírta megőrizni székét a XI-ben. Komoly kormánypárti sikernek számít Újpest és Csepel megszerzése: a IV. kerületben Wintermantel Zsolt nyert Trippon Norberttel szemben, a XXI-ben pedig az országgyűlési képviselő Németh Szilárd gyakorlatilag lemosta az MSZP-s Szenteczky Ákost.
Ezzel együtt természetesen nem az ő sikere volt a legfölényesebb: a rekordot ezúttal Rogán Antal állította fel, az V. kerület duplázó polgármestere több mint 73 százalékot szerzett, a második helyen végzett MSZP-s Pásztor Tibor mindössze 18-at.
Minden megye a Fideszé
Egyetlen megyegyűlésben sem kényszerül koalícióra a Fidesz, amely a legkisebb arányban a fővárosban és Hevesben győzött, mindkét helyen egyszavazatnyi többsége lesz. A fővárosban és megyegyűlésekben 261 Fidesz–KDNP-s politikus ül majd, 89 mandátumot szerzett az MSZP, 61-et a Jobbik, 5-öt az LMP, további nyolcat lokális szervezetek. A Fidesz–KDNP megyei és fővárosi listáira 1,7 millióan szavaztak – négy éve 1,65 millióan –, az MSZP 686 ezret kapott az 1,1 millióval szemben, a Jobbik-listákra 448 ezer, az LMP-sekre 89 ezer szavazatot adtak le.
A szocialisták jelöltjeinek hét városban összesen 23 egyéni képviselőt sikerült a közgyűlésbe juttatniuk, ez az egyéni helyeknek mindössze 7,2 százaléka. Az MSZP számára tovább rontja az összképet, hogy ebből a huszonháromból kilencet Szegeden, ötöt Miskolcon szereztek, a többi hét városban csak elvétve nyertek jelöltjeik (Tatabányán három, Szombathelyen és Salgótarjánban kettő-kettő, Dunaújvárosban és Nyíregyházán egy-egy).
Csak kompenzációs listáról tudott nagyvárosi közgyűlésbe kerülni a Jobbik és az LMP, előbbi Kecskemét és Salgótarján kivételével minden megyei jogú városban szerzett képviselői helyet, összesen 34-et (ez 7,6 százaléknak felel meg). Az LMP viszont Kecskeméten szerepelt magához képest kiemelkedően: a 15 megyei közgyűlési helyből – ez 3,3 százalék – négyet gyűjtöttek be itt. Pécsen két képviselőjük lesz, további kilenc nagyvárosban egy-egy.
A parlamenti választáson országos listát állítani képes további két szervezet közül a Civil Mozgalom egy megyei jogú városban, Székesfehérváron tudott közgyűlési mandátumot szerezni, ott kettőt is, egy egyénit és egy listásat (a tavasszal szintén országos listás MDF mostanra eltűnt, három polgármesterjelöltje volt, akik összesen 529 szavazatot kaptak). A megyei jogú városok közgyűléseibe bejutott négy független képviselő (egy-egy Egerben, Kecskeméten, Nagykanizsán és Székesfehérváron), míg a különféle helyi civil szervezetek összesen tizennégy mandátumot szereztek.
A Fidesz Szeged kivételével mindenhol többségben van, tizenegy nagyvárosban a képviselői helyek több mint hetven százalékát megszerezte. Hatvan százaléknál kisebb arányban csak Tatabányán és Miskolcon nyertek. Szegeden az MSZP-s Botka László vezette 28 tagú közgyűlésben 14 fideszes, 12 MSZP-s, továbbá egy-egy LMP-s és jobbikos képviselő ül majd – irja az index.hu.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.