
Kelemen Hunor is reagált az alkotmánybíróság precedens nélküli döntésére
Fotó: Pinti Attila
Precedens nélküli döntést hozott pénteken az alkotmánybíróság, és az állami intézményeknek több információval kell szolgálniuk erről, hogy visszanyerjék az állampolgárok bizalmát – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor.
2024. december 06., 18:052024. december 06., 18:05
Az RMDSZ elnöke az alkotmánybíróságnak arra a határozatára reagált, amellyel a testület érvénytelenítette a teljes elnökválasztási folyamatot, így azt elölről kell kezdeni.
Kelemen az Agerpres szemléje szerint azt nyilatkozta, hogy meg kell várni az alkotmánybíróság precedens nélküli határozatának az indoklását, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy az illetékes intézmények – köztük az elnöki hivatal, a hírszerző szolgálatok és az ügyészségek –
„Egyértelmű, hogy nagyon sok probléma merült itt fel, és ezekért valakiknek felelniük kell.
– sorolta a szerinte tisztázásra váró kérdéseket Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök beszélt arról is, hogy
„Addig is átláthatóbb, világosabb álláspontra és több információra van szükség, hogy a román társadalom minden egyes tagja megértse, miként alakult ki ez a helyzet” – szögezte le Kelemen Hunor.
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.
Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.
Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.
Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
szóljon hozzá!