
Fotó: Kristo Robert
A CEC Bank legtöbb hat évre szóló hitellehetőséget biztosít traktorok és önmeghajtású autók beszerzésére a mezőgazdaság számára meghirdetett roncsjármű program keretében.
2010. május 04., 17:092010. május 04., 17:09
2010. június 06., 19:022010. június 06., 19:02
Fotó: Kristo Robert
„A CEC Bank május 3-tól indítja a Mezőgazdasági Roncs programot, amely segítségével traktorokat és önmeghajtású mezőgazdasági járműveket lehet beszerezni, a környezetvédelmi minisztérium 2010/2-es számú rendelete alapján, amelyet a 2010/419-es rendelet egészített ki, és szabályozza a mezőgazdasági géppark felújítását” – mutat rá a pénzintézmény közleménye.
A Roncstraktor program márciusban kezdődött és előírásai szerint a tulajdonosok leadhatják régi traktorjukat, és az új megvásárlásakor legfeljebb 17 000 lejjel kevesebbet kell fizetniük, a „roncsdíj” természetes személyek esetében nem haladhatja meg az új traktor vagy mezőgazdasági gép árának felét, jogi személyeknél pedig a 40 százalékát. A CEC által adott hitelből fedezhető a traktorok árának különbözete, a bank nem kéri az ügyfél önrészét.
A hitel visszafizetése rugalmas, alkalmazkodik a mezőgazdasági gépek használatának szezonjellegéhez, és nem kérnek előzetes visszafizetési díjat. Románia 2010-ben százmillió lejt fordít a Roncstraktor programra.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.