Hét dolog, amit eddig nem tudtunk a terror elleni háborúról

1. Bush tárgyalási kísérletei az al-Kaidával

George W. Bush kormánya – akárcsak elődei – ígéretet tett arra, hogy soha nem fog terroristákkal alkudozni. Ennek ellenére többször is kísérletet tettek arra, hogy rendkívüli – és rendkívül titkos – tárgyalásokat folytassanak Oszama bin Ladennel, az al-Kaida egykori vezérével és a nemzetközi terrorszervezet más vezetőivel.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után Bush nemzetbiztonsági csapata többször is megpróbálkozott azzal, hogy üzenetet juttasson el Oszama bin Ladennek és belső köreinek. Az üzenetet a bin Laden család kiterjedt üzletei kapcsolatain, illetve a terroristavezér olyan rokonain keresztül igyekeztek célba juttatni, akik úgy gondolták, Oszama bin Laden szégyent hozott a családra. Egy név nélkül nyilatkozó amerikai hírszerző tiszt, akinek első kézből származó információi vannak az ügyről, elmondta a Foreign Policynek: Oszama bin Laden nem reagált az üzenetre, így a próbálkozásokat felfüggesztették.

2. Egy „esküvőnek” hitt esküvő

A 9/11-es terrortámadásokat követő első időkben az amerikai központi hírszerzés (CIA) és a szövetségi nyomozóiroda (FBI) egymással versengve igyekezett minél impozánsabb jelentéseket készíteni feltételezett merényletek előkészületeiről. A két szervezet néha akaratlanul egymásnak is keresztbe tett. Ez történt például 2002 elején is, amikor mind a CIA, mind az FBI nyomon követett egy készülődő „esküvőt”, amely a terrorista szlengben egy nagyobb támadást jelent. Az „esküvő” híre a Fehér Házig is eljutott és végül húsvét táján Bush, belefáradva a két ügynökség jelentései közötti ellentmondásokba, egy videokonferencián felszólította a CIA és az FBI igazgatóját, hogy működjenek együtt, és derítsék ki, mi folyik valójában. Az elemzőknek sikerült kibogozniuk a szövevényes esküvői előkészület szálait: az esemény ezúttal nem jelentett többet annál, mint hogy egy fiatal férfi és egy fiatal nő, két tiszteletben álló amerikai-pakisztáni család sarjai, örök hűséget esküsznek egymásnak.

3. Mekka lebombázásával való fenyegetés

Egy második, a szeptember 11-i támadások volumenével felérő merénylettől való félelem arra sarkallta az amerikai illetékeseket, hogy bármit számításba vegyenek, ami megvédheti az országot. Még a legelképesztőbb ötletek is a döntéshozók elé kerülhettek, igaz, rövid úton megszabadultak tőlük. Egyszer például néhány kormányzati tanácsadó azt találta ki, hogy ha az al-Kaida ismét kész lenne megtámadni az Egyesült Államokat, akkor az USA-nak nyilvánosan azzal kell fenyegetőznie, hogy megtorlásként lebombázza Mekkát, a muszlimok szent városát Szaúd-Arábiában. „Ezek megőrültek!” – jegyezte fel a gyorsan és örökre elvetett javaslatról az amerikai védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztségviselője, amikor kiötlői előadták a tervet.

4. A SEAL-rajtaütés Iránban, ami soha nem történt meg

Miután a szövetséges csapatok megdöntötték a tálib kormányt Afganisztánban, az al-Kaida vezetői menekülni kényszerültek. Sokuk, például maga bin Laden, és helyettese, Ajman az-Zavahíri a szomszédos Pakisztánban talált menedékre, egy másik csoport – köztük bin Laden egyik fia, Szaad – viszont Iránba távozott, mert azt gondolták, hogy az amerikai csapatok oda nem követik őket, az irániak pedig valószínűleg nem fogják őket letartóztatni. Az iszlám köztársaság síita vezetői látszólagos házi őrizetbe vették az al-Kaida tagokat, akik biztosítékul szolgáltak arra, hogy a szunnita terrorszervezet ne támadja meg Iránt. Az amerikai hadsereg 9/11-et követő, olykor kevéssé realisztikus gondolkodására jellemző, hogy a katonai vezetők tervbe vették ennek a 8–10, egy kaszpi-tengeri üdülőhelyen fogva tartott al-Kaida-vezérnek az elfogását. A terv szerint a hadsereg egyik elitegységének, a SEAL-nek a tagjai az éj leple alatt mini-tengeralattjárók segítségével jutottak volna el a partig, ahol aztán az iráni őröket kicselezve fogták volna el a terroristákat. Bár a logisztikailag igen nehezen kivitelezhető akciót többször el is próbálták, a hadsereg vezetése végül lefújta, mert túl kockázatos és politikailag is aggályos lett volna.

5. Hatalmas mennyiségű hírszerzési dokumentum

Az amerikai hírszerzés és a hadsereg több ezer rajtaütést és razziát hajtott végre 2001, szeptember 11-e óta. Az ezek során elkobzott dokumentumok és más bizonyítékok hatalmas méreteket öltenek, a katonai hírszerzés (DIA) külön feltáró központokat és raktárakat üzemeltet az Egyesült Államokban és néhány közel-keleti országban, például Katarban. Összességében több mint kétmillió dokumentum és elektronikus fájl szerepel ezeknek a központoknak a katalógusaiban, formátum szerint csoportosítva. Az iratokat nyelvészek, kommunikációs és számítógépes szakemberek, illetve, ha szükséges, akkor a központi nyomozóiroda és a kábítószer-ellenes ügynökségek munkatársai elemzik. Az óriási adathalmaznak eddig mindössze tíz százalékát sikerült átfésülni, és könnyen lehet, hogy a feldolgozatlan anyagokban nyomozati szempontból értékes információk lapulnak.

6. Digitális ellen-dzsihád

A kibervilág a terroristák igazi menedéke, ahol háborús videojátékokat játszva kódolt nyelven tagokat toborozhatnak, pénzt gyűjthetnek, sőt akár merényleteket tervezhetnek meg. Az amerikai kormány a kiber-dzsihádistáknak is visszavágott. Az egyik bevett módszer, hogy a hírszerzés munkatársai beszivárognak radikális iszlamista internetes fórumokba, és ott nyilvánosságra hozzák a saját anyagaikat, amelyeket előbb al-Kaida oldalak hamisított „vízjegyével” láttak el. Ezáltal a kiposztolt anyag hivatalossá válik, zavart és nézeteltérést kelt a fórumozók között. A titkosszolgálatok internetes tevékenysége gyakran a hagyományos hadműveleteket is támogatja. Legalább egyszer megtörtént az a hivatalos forrásból is megerősített eset, amikor magukat dzsihádistának kiadó amerikai kiberkatonák a világhálón „húztak csőbe” egy magas rangú al-Kaida tagot, akivel találkozót beszéltek meg, amelyen egy katonai alakulat várta a terroristát.

7. Legelőször a vallási elöljárókat kell megölni

Az amerikai terrorellenes hatóságok hamar megtanulták, hogy úgy lehet igazán hatékonyan harcolni, ha az öngyilkos merénylőket ellátó és támogató hálózat specifikus elemeit – például fegyverkereskedőket, pénzügyi támogatókat – iktatják ki. Ennek a hálózatnak nagyon fontos eleme a vallási vezető, aki megáldja a támadást, az ő közbenjárása nélkül ugyanis az iszlám jog, a saría szerint a merénylőt nem várja jutalom mennyben. Az amerikai hadsereg ezért Irakban különös figyelmet fordított a vallási és jogi vezetők, emírek, sejkek és mollák kiiktatására: „Ha őt megölöd, akkor az a hálózat addig nem követ el öngyilkos merényletet, amíg valakit nem találnak a helyére” – mondta egy Irakban szolgáló parancsnok.