
Kis késéssel, hétfőn délelőtt hazaérkezett a szocsi téli olimpiáról a magyar csapat, melynek tagjait rokonok, szurkolók és a sajtó képviselői várták a Syma Csarnoknál.
2014. február 24., 15:492014. február 24., 15:49
2014. február 24., 15:502014. február 24., 15:50
Nagy Zsigmond csapatvezető a megérkezés alkalmából rendezett sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a küldöttség komoly belső erőről tett tanúbizonyságot Szocsiban, ahol többen bizonyították, hogy a legerősebb mezőnyben is képesek kiemelkedő eredményekre.
A sportolókat érzékelhetően meglepte a jelentős médiaérdeklődés. Ezt említette elsőként Miklós Edit is, aki azzal, hogy lesiklásban hetedik lett, minden idők legjobb magyar ötkarikás síeredményét érte el Szocsiban. A 25 éves csíkszeredai sportoló jelezte, hogy a versenyszezon még nem ért véget a számára, hétvégén már újabb világkupa-viadalon indul Svájcban.
Így erre a szezonra is van még dolga, a következő években pedig rengeteg munka vár rá, mert a célja, hogy négy év múlva nyerni tudjon Pjongcsangban. „Ez nem teher a számomra. Lehet, hogy nem sikerül, de mindent meg fogok tenni, hogy elérjem a célom” – mondta Miklós Edit.
A 2011 óta magyar színekben síelő Miklós, kérdésre válaszolva a Román Olimpiai Bizottság elnökének korábbi szavaira is reagált. Jelezte, hogy talán nem most kellene visszakövetelnie a 2010-ig ráfordított pénzt, hanem évekkel ezelőtt kellett volna jobban odafigyelni rá, többet tenni érte.
„Szocsiban a román bizottság főtitkára gratulált, nem éreztem benne haragot, az elnök szavai pedig nem igazán foglalkoztatnak. Azt gondolom, hogy ez részéről késő bánat” – mondta Miklós Edit, akinek szavait Nagy Zsigmond azzal toldotta meg, hogy a román elnök mondandójának semmilyen jogalapja nincs.
A rövid pályás gyorskorcsolyázók számára sem jött még el a pihenő ideje, a montreali világbajnokságon két-két magyar férfi és női sportoló vesz majd részt, míg a női váltóval – Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Keszler Andrea és Darázs Rózsa mellett – a pontszerző hatodik helyen végzett Kónya Zsófia a hétvégén utazik el a junior vb-re.
A felnőtt vb-n egyelőre még nem lehet tudni, kik indulnak, egyedül a Szocsiban 1500 méteren kilencedik Heidum Bernadett szereplése tűnik biztosnak. „Nehéz lesz az olimpia után a világbajnokságon versenyezni, de ezzel mindenki így lesz. Sajnos a váltónk nem indulhat, én viszont szeretnék 1500-on és 1000 méteren is jól korcsolyázni” – beszélt a közeli jövőről Heidum, aki a csapategységet firtató kérdésre annyit jegyzett meg, hogy nincs feszültség a válogatottnál: „Sajnálom ezt az egész ügyet – utalt vissza arra, hogy a váltó összeállítása miatt akadtak nézeteltérések Szocsiban. – Nyilván nem volt ránk jó hatással. Nincs probléma nálunk, de nem is hiszem, hogy most erről kéne beszélnünk.”
A hétfői esemény volt a játékok megnyitóján kívül az egyetlen olyan alkalom, amikor mind a 16 magyar olimpikon együtt volt, mivel Szocsiban mindenki a saját sportágához közel eső faluban lakott.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
szóljon hozzá!