Hirdetés
Hirdetés

Harmincöt hátrányos helyzetű fiatal végezheti el ingyen a sofőriskolát

Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Összesen 35 hátrányos helyzetű fiatal végezhet ingyenesen sofőriskolát a Jogosítvány a jövőhöz program kilencedik kiírásában – adja hírül a MOL Románia és a Közösségért Alapítvány. A hátrányos helyzetű fiatalok összesen 140 ezer lej értékű támogatásban részesülnek a sofőriskola költségeinek fedezésére.

László Ildikó

2024. március 05., 12:112024. március 05., 12:11

A Jogosítvány a jövőhöz programban 381 fiatal nyújtott be pályázatot tavaly november és idén január között, és a kiértékelés után 35 hátrányos helyzetű fiatalnak biztosítják a sofőriskola költségeinek és járulékos kiadásainak fedezését. Az ország 39 megyéjéből és a fővárosból is érkeztek pályázatok.

Hirdetés

A 381 pályázó közül

  • 319 fiatal B, BE és B átalakított személygépkocsi kategóriára,

  • 51 személy C és CE,

  • 7 jelentkező D és DE kategóriára,

  • 4-en mezőgazdasági vontatóra,

  • míg egyvalaki villamos vezetéséhez szükséges kategóriára igényelt támogatást.

„A Jogosítvány a jövőhöz program révén a nehéz helyzetben lévő fiataloknak segítünk: anyagi forrást biztosítunk a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez, bármely kategóriában. Ezáltal konkrét segítséget nyújtunk, hiszen

Idézet
megkönnyítjük a hozzáférést egy klasszikus és hasznos eszközhöz, amely egyben olyan képesítést is jelent, amelynek birtokában nagyobb eséllyel szállhatnak versenybe a munkaerőpiacon”

– nyilatkozta Mozga Gábor, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

„A nyertes fiatalokkal szerződést kötünk, ezt követően pedig egy hónapon belül beiratkoznak a lakhelyük szerint általuk kiválasztott sofőriskolába. Közösen megállapítjuk azokat a határidőket, amíg elvégzik az iskolát és beiratkoznak a vizsgákra. A program tizedik kiírását november végén hirdetjük meg. Az érdeklődők honlapunkról tájékozódhatnak vagy felkereshetnek bennünket telefonon is” – mondta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

A nyertes pályázók névsora megtekinthető a Közösségért Alapítvány honlapján. A program eddigi kilenc kiírásában összesen 372 fiatal kapott anyagi támogatást a sofőriskola elvégzéséhez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok

A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is
2026. november 03., kedd

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
2026. október 29., csütörtök

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén

Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén
2026. október 28., szerda

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt
2026. október 28., szerda

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak

Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek

Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek
2026. október 26., hétfő

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek
2026. október 26., hétfő

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét

Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét
Hirdetés