Hamarosan benyújthatják a bizalmatlansági indítványt

Crin Antonescu, a PNL elnöke vasárnap a Pro TV 20 év után című adásában nyilatkozta: a bizalmatlansági indítványt a jövő hét végén is benyújthatják. Mint mondta, hétfőn az alakulat politikai bizottságának ülésén felhatalmazást kér a PSD-vel való tárgyalásra az indítvány sürgetése végett.

Szőcs Lóránt

2010. október 03., 18:182010. október 03., 18:18

Galéria
„Holnap, hétfőn, a politikai bizottságban felhatalmazást kérek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való tárgyalásra, hogy a hét folyamán pontra tegyük a bizalmatlansági indítvány szövegét és előkészítsük azt a benyújtásra” – mondta Antonescu. Mint mondta, ilyen körülmények közt a bizalmatlansági indítványt akár a jövő hét végén is benyújthatják.

Antonescu szerint nincs okuk ezt a politikai kezdeményezést függővé tenniük a PSD belső ütemtervétől, mert a szociáldemokraták eseményei, mint például a kongresszus, a PSD-re tartozik. A liberális vezető ugyanakkor körvonalazta a PSD és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti viszonyt, kifejtve, hogy a bizalmatlansági indítványra vonatkozó konszenzus még nem jelenti a két párt közötti barátságot, kapcsolatuk inkább a Második Világháború utáni orosz-amerikai viszonyhoz hasonlítható.

Antonescu szerint jelen pillanatban a két alakulat egy technokrata kormány alakításának lehetőségét vizsgálja. Ha nem tudnak megegyezni, politikai személyiségekből álló kormánykoalíciót hoznak létre, amelyben a PSD és a PNL külön jelöli ki majd minisztereit.

A liberális vezető kifejtette, bármely döntés esetében a PNL politikailag független miniszterelnök jelölését szorgalmazza. Mint mondta, még mindig terítéken van a Johannis-megoldás, de nem fog ehhez minden áron ragaszkodni, ha a PSD ellenérveket hoz fel. Antonescu hangsúlyozta, a PSD eredetileg egyetértett az egységes adókulcs megtartásával, de nem tudja, még érvényes-e a döntés, ezért tisztázni kell az ügyet.

A PNL nem fogja elfogadni a PSD által javasolt progresszív adózást, a PNL 10%-os egységes adókulcsot szeretne, a 16 százalék is kompromisszumot jelent – magyarázta Antonescu. Mint mondta, az általános forgalmi adó (áfa) tekintetében a PNL és a PSD „ugyanazt akarja”, vagyis visszatérnének a 19 százalékos áfához. A PNL vezetője elmondta, a koalíciós kormány hatalomra lépésével a közalkalmazottak béreit 25%-kal növelnék, azaz visszatérnének a fizetések levágása előtti szintre, amely 2011. január 1-től úgyis bekövetkezne, ahogyan azt a jelenlegi kormányzók már leszögezték a törvényben, amiért felelősséget vállaltak.

Antonescu szerint vannak még nézetbeli különbségek a liberálisok és a szociáldemokraták között, mert a PNL nem tagadja, hogy tárgyalni lehet az elbocsátásokról, de nem „képtelen módon”, hanem csak azokban az esetekben, ahol a szükségesnél több közalkalmazott dolgozik.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be

Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be
2025. december 19., péntek

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban

A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban
2025. december 19., péntek

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak

A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla

Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla
2025. december 17., szerda

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő

Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő
2025. december 16., kedd

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez

Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez
Hirdetés
2025. december 15., hétfő

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg

A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg
2025. december 10., szerda

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít
2025. december 08., hétfő

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is

A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is
Hirdetés