Ha nem bukik a kormány nem engedik ki a honatyákat?

Marius Petcu, a CNSLR-Frăţia vezetője felszólította az összes alkalmazottat, hogy a fővárosban tüntetőkkel való szolidaritásból állítsák le a munkát, figyelmeztette a honatyákat, gondolják meg, hogyan szavaznak az indítványról, mert a tiltakozók hazatérnek, de nem bocsátanak meg.

Szőcs Lóránt

2010. október 27., 16:202010. október 27., 16:20

2010. október 27., 19:122010. október 27., 19:12

Galéria

2010. október 27-én a tüntetők a rendőri kordont „próbálgatják” (forrás: evz.ro)

„A téren több tízezren vannak, de otthon több millióan, akik megoldást várnak önöktől: a kormány bukását” – üzente Petcu a képviselőknek és szenátoroknak az Alkotmány téren felállított emelvényről.

Liviu Apostoiu, az Alfa Kartell alelnöke hangsúlyozta, a szakszervezetek összefogtak, és semmi nem fordíthatja vissza őket. „A honatyáknak kell tartaniuk tőlünk, ők már nem a mieink. Szégyelljék magukat, menjenek el, hagyjanak bennünket. Az államelnök nem képvisel minket, távozzék. Ez a szakszervezetek tüntetése, itt van minden szövetség, egységesek vagyunk és semmi nem fordít vissza. Nem akarunk többé diktatúrát” – mondotta Apostoiu a tüntetőknek a Piaţa Constituţiei téren. Felkérte Roberta Anastaset, jöjjön oda és számolja meg, hány tüntető van.

A szakszervezetek azzal fenyegették a honatyákat, ha nem szavazzák meg a kormány bukását, nem engedik őket ki a parlamentből. A tiltakozók a Constituţiei téren felállított két nagy kivetítőn követik a parlamentben zajló eseményeket. A szakszervezetek szerint a tüntetésen 80 000-en vesznek részt, a csendőrség 30 000 tüntetőről számolt be.

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés