Megvalósul a 200 kilométer átadott autópálya jövő év végére? Hisszük, ha látjuk
Fotó: Haáz Vince
A szállításügyi miniszter szerint jövő év végéig legalább 200 kilométer új sztrádaszakaszt adnak át a forgalomnak, az optimista forgatókönyv szerint azonban akár 300 kilométer autópálya is elkészülhet.
2023. augusztus 16., 18:162023. augusztus 16., 18:16
2023. augusztus 16., 18:192023. augusztus 16., 18:19
Sorin Grindeanu szerdai sajtótájékoztatóján beszélt erről, rámutatva arra, hogy a rendszerváltás óta a román állam sok mindennel maradt adósa az állampolgároknak, de főként a közúti infrastruktúra terén akad törlesztenivaló.
„A dolgok ezen a területen rosszul, sőt, nagyon rosszul alakultak - és ezen a téren nem is a fejlettebb országokhoz kellene hasonlítanunk magunkat, hanem a körülöttünk lévő országokhoz, és meg kellene néznünk, hogy mennyit fejlődött ezekben a közúti infrastruktúra. Ezen változtatni kell, kormánytól, minisztertől, politikai színezettől, államelnöktől függetlenül.
– fogalmazott a miniszter az Agerpres beszámolója szerint.
A szerződésben foglalt időpontnál fél évvel korábban, még idén decemberben átadhatják a forgalomnak a Marosvásárhely–Kolozsvár közti autópálya hiányzó szakaszát, azt a 16 kilométeres útfelületet, ahol most gőzerővel dolgoznak a munkagépek.
Magyarázata szerint a finanszírozáson túl a sztrádaépítés nagy mértékben függ az időjárási körülményektől is.
Hozzátette: mindezek ellenére megvalósíthatónak látja 200 kilométer sztrádaszakasz átadását 2024 végéig, sőt optimista forgatókönyv szerint és kedvező időjárási körülmények között ez akár 300 kilométer is lehet.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
Idén is korábban lesz a karácsony Venezuelában – jelentette be hétfőn Nicolas Maduro elnök, és elrendelte, hogy a világszerte decemberben tartandó szent ünnep Venezuelában október 1-jén kezdődjön.
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szombaton Veszprémben.
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az emberi erőforrások volt minisztere, aki egész életében végig dolgozott, és tudását fejlesztette – közölte a magyar belügyminisztérium az MTI-vel pénteken.
Megválni készül mintegy 2000 alkalmazottjától a világszerte hozzávetőlegesen 23 ezer személyt foglalkoztató osztrák OMV olajvállalat, az OMV Petrom főrészvényese – értesült az ausztriai Kurier, amelyet a Reuters idézett pénteken.
A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt.
Fontos lépések történtek az elmúlt időszakban Romániának az amerikai vízummentességi programba (Visa Waiver) való felvétele érdekében, de nincs semmiféle garancia arra, hogy ez a közeljövőben bekövetkezik.
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban.
szóljon hozzá!