Három földrengést észleltek csütörtök hajnalban Románia különböző térségeiben, miután az év első napján, kedden is több földmozgást regisztrált a bukaresti földtani intézet.
2013. január 03., 17:592013. január 03., 17:59
2013. január 03., 19:412013. január 03., 19:41
Egyik földrengés erőssége sem érte el a 3,5 fokot a Richter-skálán, gyakoriságuk azonban aggodalommal tölti el Bukarest lakóit, akik újabb, az 1977-eshez hasonló pusztító földrengéstől tartanak.
Csütörtökön Maroshévíz és Gyergyószentmiklós térségében, helyi idő szerint 4 óra 52 perckor következett be a Richter-skála szerinti 3,4 fokos földrengés, amelynek fészke (hipocentruma) öt kilométeres mélységben volt. A második, 2,6 fokos rengést is Erdélyben regisztrálták negyedórával később, majd fél hatkor a Kárpát-kanyarban fekvő Vrancea térségében, 120 kilométeres mélységben keletkezett egy 3,2-es erősségű földmozgás. Január elsején szintén három kisebb földrengést jelentett a földtani intézet.
„Az 1977-es földrengésért felelős Vrancea térsége tektonikus szempontból feltöltődött, és képes hetesnél erősebb földrengést produkálni” – nyilatkozott korábban Mircea Rădulian, a földtani intézet vezérigazgatója. A szeizmológusok történelmi feljegyzésekre alapozva azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 35 évvel ezelőtti 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, és több mint 11 ezer ember megsebesült. Romániában akkor 35 ezer lakás semmisült meg, Bukarestben 33 magas épület dőlt össze.
A bukaresti képviselőtestület szeptemberben úgy döntött, hogy gázmaszkot, elsősegélydobozt, ivóvizet, száraz élelmiszert és fluoreszkáló jelzőfényt tartalmazó túlélési csomagokat oszt ki azon épületek lakóinak, amelyek nem bírnak ki egy újabb nagy erejű földrengést.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!