Az alacsonyabban fekvő területeken elolvad a hó, a magasabban fekvő részeken pedig új hóréteg hullhat. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Mérsékelt esőzésekre figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat 13 megyére.
2023. december 12., 12:092023. december 12., 12:09
A szerdán 2 órától csütörtök 10 óráig érvényben lévő sárga jelzésű riasztás szerint Bánságban, Körösvidéken, Máramarosban, Erdély nyugati és északi részében, a Nyugati-Kárpátokban, illetve a Keleti-Kárpátok északi és a Déli-Kárpátok nyugati régióiban esni fog, a lehulló csapadék mennyisége eléri a 25-40, helyenként az 50 litert négyzetméterenként.
A figyelmeztetés a következő megyékre terjed ki: Suceava, Maros (részben), Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs, Fehér (részben), Hunyad, Arad, Temes és Krassó-Szörény.
Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába – közölte kedden a brit belügyminisztérium.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint törvényi alapra van szükség a Románia légterébe belépő orosz drónok ügyében, és Ukrajnával is egyeztetni kell a kérdésben.
A Semmelweis című mozifilmet nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján – közölte az MTI-vel kedden a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Megjelent kedden a Hivatalos Közlönyben a másodikosok, a negyedikesek és a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgáinak menetrendje és megszervezésük módszertana.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) kedden bejelentette, hogy a mobilszolgáltatók egy részével közösen sikeresen konfigurálta és tesztelte a VoLTE technológia alkalmazását a 112-es számra érkező segélyhívások kezelésére.
A Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről karácsony közeledtével Münchenbe, Stuttgartba, Nürnbergbe, Rómába, Isztambulba, valamint Madridba lehet majd jegyet váltani.
Koalíciós források szerint a következő ülésén a kormány 3000 lejre emeli a katonai nyugdíjak adómentességi küszöbét is.
Orosz drónt észleltek Románia légterében vasárnapra virradóan, és Tulcea megyében lehetséges „becsapódási zónát” is azonosítottak – írta az MTI a román védelmi minisztérium közlésére hivatkozva, hozzátéve, még akkor nekifogtak a környék átvizsgálásának.
A Richter-skála szerint 3,8-as erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 6 perckor Gorj megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Svájci úti beszámolónk harmadik részében Helvécia két hegységébe, a Jurába és az Alpokba kalauzolom olvasóinkat.
szóljon hozzá!