
Képünk illusztráció
A bankokra két évre kivetett 2 százalékos árbevétel-arányos adó 350 millió lej, az olaj- és földgázipari vállalatokra kivetett, forgalmuk 0,5 százalékának megfelelő többletadó pedig további 600 millió lej többletbevételt biztosítana az államkasszának – jelentette ki szerdán Marcel Boloş pénzügyminiszter.
2023. szeptember 27., 19:262023. szeptember 27., 19:26
A tárcavezető azt is elmondta, hogy az ásványi nyersanyagok kitermeléséért fizetett bányajáradékokat érintő módosítások egy következő intézkedéscsomag részét képezik majd. Mint kiemelte:
Ugyanúgy az is méltánytalan, hogy a román állam tulajdonában lévő 300 ezer hektár termőföld mindössze 2,5 millió lejt hozzon évente. Ez a nyugdíjakra, a tanári, orvosi fizetésekre költhető kereteket szűkíti le – jelentette ki a pénzügyminiszter az Agerpres tudósítása szerint.
A deficitcsökkentő intézkedéseket tartalmazó törvénytervezet értelmében, amelyért kedden felelősséget vállalt a kormány, a következő két évben (2024-ben és 2025-ben) az árbevételük 2 százalékának megfelelő adót vetnének ki a bankokra.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül „biztonságos, megfelelő és megfontolt” politikai átmenetet végrehajtani az országban – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón.
Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat – közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.
Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból.
A berni román nagykövetség felvette a kapcsolatot egy román állampolgár családjával, akit eltűntnek nyilvánítottak a svájci Crans-Montana üdülőhelyen történt tragikus szilveszteri tűzeset nyomán.
A kormány 2026-ban 90 ezer EU-n kívüli vendégmunkás számára teszi lehetővé a romániai munkavállalást – számolt be a Bolojan-kabinet keddi ülése után a munkaügyi minisztérium.
Lavina sodort el hétfőn egy magyar házaspárt az olaszországi Trentino-Alto Adige (Dél-Tirol) megye Aurina-völgyében, a férj meghalt, felesége viszont sértetlen maradt.
szóljon hozzá!