Eltemették Traian Băsescu államelnök édesanyját

Konstancaiak százai, többnyire idős emberek kísérték utolsó útjára szerdán Elena Băsescut, Traian Băsescu édesanyját, akit a konstancai Központi Temetőbe helyeztek nyugalomra férje, Dumitru mellé.

Szőcs Lóránt

2010. október 06., 18:332010. október 06., 18:33

Galéria
A temetkezési szertartást a tomiszi (konstancai) Teodosie érsek tartotta. Az államfő feleségével, Mariával, és két lányával, Elenával és Ioanával karöltve lépdelt a halottaskocsi mögött. Mögöttük menetelt az elnök testvére a családjával, és több száz konstancai, többnyire idős személy.

Emil Boc miniszterelnök és a többi Bukarestből érkező hatósági képviselő a tömeg miatt nem közelíthette meg a sírhelyet, így elvegyült a tömegben.

Ezt követően zajlott a halotti tor Elena Băsescu emlékére a Központi Temetővel szembeni Casa Albastră nevű vendéglőben, ahol Traian Băsescu és családja, valamint más, központi és helyi hatóságok képviselői is jelen vannak, és amelyen a rendelkezésre álló helyek függvényében bárki részt vehetett.

A templom udvarán, mielőtt a gyászmenetet vezető autóba ült volna, az államfő köszöntötte a jelenlevőket, egészséget kívánt nekik, és azt mondta: a viszontlátásra.

Emil Boc, aki részt vett a szertartáson, elmondta, az államfő mellett akart lenni ezekben a nehéz pillanatokban.

Traian Băsescu édesanyjának temetési szertartását a tomiszi Teodosie érsekkel az élen papi kíséret vezette le körülbelül 200 személy jelenlétében. A szertartáson részt vett még Bercea Mondial alvilági figura, Gigi Becali, Paul herceg a feleségével, Liával, valamint Iusuf Muurat, a romániai muzulmán felekezet muftija is.

Szerda reggel a Tengerészek Katedrálisához érkezett Bercea Mondial alvilági figura egy sárga rózsákkal díszített koszorúval, és elmondta, ismerte Traian Băsescu édesanyját, aki vallásos asszony volt.

Mint mondta, az államfő mellett akart lenni ezekben a pillanatokban, ezért vett részt a temetési szertartáson.

Gigi Becali sárga és vörös rózsákkal díszített koronát hozott, és elmondta, nem tehette meg, hogy ne legyen jelen a temetésen: „Hogyne jönnék el az államelnök édesanyjának a temetésére? Ezekben a pillanatokban lehet békét kötni. Bánatban és örömben, temetésen és esküvőn, nem? Őszinte részvétem” – mondta Becali.

Traian Băsescu édesanyjának temetésén jelen volt még Emil Boc miniszterelnök, Vasile Blaga és Adriean Videanu volt tárcavezetők, Anca Boagiu szállításügyi miniszter, Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszter, Roberta Anastase, a képviselőház elnöke, Gheorghe Flutur, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) alenöke.

Elena Băsescu, Traian Băsescu államfő édesanyja hétfőn Konstancán hunyt el 82 évesen.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be

Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be
2025. december 19., péntek

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban

A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban
2025. december 19., péntek

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak

A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla

Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla
2025. december 17., szerda

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő

Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő
2025. december 16., kedd

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez

Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez
Hirdetés
2025. december 15., hétfő

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg

A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg
2025. december 10., szerda

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít
2025. december 08., hétfő

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is

A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is
Hirdetés