
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a fiatalembert, aki bedrogozva gyalogosok egy csoportjába hajtott autójával szombaton hajnalban Vama Veche közelében, két fiatal halálát okozva – számol be az Agerpres.
2023. augusztus 21., 18:472023. augusztus 21., 18:47
A 19 éves P.M.V ellen gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés és a baleset helyszínének elhagyása miatt indult eljárás – közölte a mangaliai ügyészség.
Több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult egy bedrogozott sofőr által elkövetett, két fiatal halálát okozó baleset ügyében – közölte hétfőn a Konstanca megyei rendőrfőkapitány.
A balesetben meghalt egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember. Egy 18 éves és két 20 éves fiatal megsérült.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték vasárnap azt a 19 éves sofőrt, aki szombat reggel gyalogosok közé hajtva Vama Veche közelében, a 39-es országúton, halálra gázolt két fiatalt, hármat pedig megsebesített, majd elhagyta a baleset helyszínét.
A jármű vezetője elhagyta a baleset helyszínét, Vama Veche településen találták meg később a rendőrök.

Őrizetbe vették azt a 19 éves sofőrt, aki szombat reggel gyalogosok közé hajtva Vama Veche közelében, a 39-es országúton, halálra gázolt két fiatalt, hármat pedig megsebesített, majd elhagyta a baleset helyszínét.
A fiatalemberen drogtesztet végeztek, amely pszichoaktív szerek jelenlétét mutatta ki a szervezetében – erősítette meg az ügyészség.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!